kapubanner for mobile

Jönnek a szabad vállalkozási zónák?

Szabad vállalkozási zónákat alakítanának ki az ország leghátrányosabb területein, és az ott működő cégeknek kedvezményeket adnának - írja a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor által meghirdetett munkahelyvédelmi akciótervben eredetileg egy ilyen pont is szerepelt - értesült a Magyar Nemzet. Ez végül kimaradt a nyilvánosság előtt július elején bejelentett csomagból, de akár része lehet annak az ősszel bemutatandó beruházásösztönző tervnek, amelyre egy korábbi nyilatkozatában utalt a miniszterelnök.

A napilap úgy tudja, az eredeti elképzelések szerint az érintett cégek a társasági adóban lényegesen enyhébb feltételekkel juthatnának hozzá fejlesztési adókedvezményekhez. Másrészt azon vállalkozásoknak, amelyek a fejlesztési adókedvezményt is igénybe veszik, a szociális hozzájárulási adó mértéke 100 ezer forint bruttó bérig 14 százalék lenne a jelenlegi 27 helyett. A lap forrásai elmondták azt is, hogy a kormány eredeti szándékai szerint ezeket a kedvezményeket a beruházás kezdete utáni öt évben lehetne igénybe venni.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek