Jövőre az üdülési csekkek forgalma meghaladja a tízmilliárd forintot
Az intézmények számára értékesítendő kedvezményes üdülési csekk forgalma várhatóan meghaladja 10 milliárd forintot 2005-ben. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tájékoztatása szerint a központi költségvetés közvetve így mintegy tízmilliárd forinttal támogatja a belföldi üdülést.
Az idén háromszázezer munkavállaló munkahelye támogatta a dolgozó kedvezményes üdülését. A munkáltatók által vásárolt üdülési csekkek értéke elérte a 7,2 milliárd forintot, amely másfélszerese az egy évvel korábbinak.
Jövőre a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) a szociális üdültetést 1,2 milliárd forinttal támogatja, ami az idei támogatási összeg négyszerese. Így mintegy százezer szociálisan rászorult üdülhet támogatással.
A kedvezményes üdülési csekk adómentessége január elsejétől személyenként 57 000 forintra emelkedik. A munkaadók a jogszabályi lehetőségek figyelembe vételével egy négytagú család esetében mintegy 360 ezer forintot tudnak megtakarítani a kedvezményes üdülési csekk biztosítása esetén.
Az idén mintegy tizenháromezer szociálisan hátrányos helyzetű munkavállaló, nyugdíjas és családtagjaik részére biztosított támogatást a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány saját forrásaiból. Az idei évtől az üdülési csekkel már nemcsak a szállás és a kapcsolódó szolgáltatások (étkezés, gyógykezelés, sport) fizethetők, hanem a távolsági tömegközlekedés költsége is. Összesen mintegy 2700 belföldi elfogadóhely várja a vendégeket.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?