Juhok nélküli reklámember - Túrkeve utolsó szakképzett juhásza
Ritka mesterség a juhászoké, és körüket tovább szűkíti az, aki e természet közeli szakmáról hivatalos papírral is rendelkezik. A túrkevei Kovács Sándor ilyen ember. De hiába van igazolása végzettségéről, munkája már évek óta nincs, mert alig van már terelni való nyáj a kevi határból. Most - jobb híján - a városban turistacsalogató rendezvényként május közepén tartandó juhászfesztiválok arca és hírverője.
Hajnali egykor felkeltették
Famíliája felemlítésekor külön tisztelettel szól arról a nagyapjáról, aki Szathmáry grófnál szolgált. Ő minden tavasszal nekiindult az állatokkal a Tisza mentén egészen az északkeleti határig, és úgy osztotta be az időt és a tempót, hogy ősszel rendre otthon legyen. Kivételt a második világháború egyik esztendeje jelentett, amikor az oroszok erőszakkal elvették tőle a birkákat, szeretett kutyáját leütötték, őt pedig egy vagonba parancsolták, és elvitték, ki tudja, hová. A kutya fél hónap alatt visszajött, amit a rokonság nem tudott mire vélni, szerencsére később kalandos úton a nagyapa is hazatért, csak az állatok vesztek oda.
Gyerekkorából örökre felejthetetlen egy visszatérő kép: csupán négyéves még, de juhász szülei már hajnali egy órakor felkeltették, hogy segítsen a juhokat a fejőállásba terelni. Fejni ugyanis korán kellett, mert öt óra tájban, még a hűvösben ki kellett hajtani a nyájat a legelőre. Gyakran megesett, hogy a fiúcska a fáradtságtól ott helyben, ültében visszaaludt.
Régi emlék már számára az is, amikor tavaszonként, Szent György napja környékén megtörtént a "kiverés", azaz nyírás után kivonultak a nyájjal a legelőre, a nyári szállásukra. Egy-egy juhász 250-300 birkát őrzött, társával együtt ennek dupláját, miközben kötetlenül, falak nélkül, nyugalomban a tiszta levegőn tölthette napjait. Ezzel tömören felelt is arra a kérdésre, hogy miért szeretett az emberfia juhászkodni.
Csicskásnak használják a juhászt
Szakmája miatt kimaradhatatlan téma a kutya, mint nélkülözhetetlen "kelléke" a napi munkában a juhok őrzésének, kordában tartásának. Kovács Sándor azt a módszert követte, hogy egy már bevált szuka kölykei közül választott ki egyet, ránézésre a legrátermettebbet, aztán hagyta, hogy kiskutya az anyjától ellesse, milyen utasításokat kell végrehajtani gazdája megelégedésére.
A juhász elmondása szerint számára azok az évek voltak a legszebbek, amikor Túrkevén a juhtartás szinte általános volt, 26-27 ezer állatot is meg lehetett számolni. Akkor ágazatvezetőként a helyi tsz-ben dolgozott, és hatezer állat, illetve annak szaporulata tartozott a keze alá. A mostani helyzetet ehhez képest lehangolónak tartja, jó, ha háromezer birka legel a környéken, képzettségének megfelelő munkát nem tud végezni. Emellett nincs jó véleménye a mostani munkaadókról sem. Mint megjegyzi, ismerik kiszolgáltatott helyzetüket, és sok helyen - némi túlzással - csicskásnak használják a juhászt, megkövetelnek tőle mindenféle gazdaság körül adódó munkát, például a trágyahordást, az udvar takarítását.
Így mostanság évente csak egy-két napra, az egy ideje május közepén tartandó túrkevei juhászfesztiválra veszi fel a kun juhászok ünnepi ruhaviseletét. Sorban a szellős, fehér színű gatyát, a parasztinget és a díszgombos fekete színű mellényt. Erre ölti fel a legalább húsz kilógrammot nyomó subát, majd fejére teszi a kalapot, amellyel együtt éppen két méter magas. Kezébe fogja a juhászok által kampónak hívott pásztorbotot, már csak a juhnyáj hiányzik mellőle. Reklámembernek legalább hiteles, igaz, már nem szamáron megy, hanem Aprilia márkájú robogóra pattan, és úgy közlekedik.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?