kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Karácsonyi céges bulik: ilyet még nem láttál!

December 14-15-e a rendezvények Szilvesztere: sokam kitűnni próbálnak karácsonyi bulijukkal, vagy inkább januárra teszik át azt - "évköszöntő" címmel. A fényűzésnek nincs határa, akár ügyfél, akár dolgozói partiról van szó. Egyes cégek extremitásokkal próbálkoznak: föld alatti katakombába viszik dolgozóikat vagy éppen fürdőruhára vetkőztetik őket. Mfor.hu háttér.

A legtöbb cég december 14-15-e környékén tartja évbúcsúztató buliját, így ezekre a napokra már nyár közepére foglaltak a jobb helyszínek, és a befutottabb fellépők. Kiemelt rendezvényekre célszerű már az év első harmadában helyet foglalni. Heilig András, a Roxer Event and More Ügynökség rendezvényigazgatója a magyarországi, elsősorban budapesti helyszínek szűkös kínálatában látja a legnagyobb problémát. Kis létszámra még csak-csak találni megfelelő helyet, de már kétszáz, háromszáz fő felett behatároltak a lehetőségek.

Véleménye szerint körülbelül tíz olyan helyszín létezik Budapesten, ahol egy kétszáz fő feletti rendezvényt komoly kompromisszumok nélkül is meg lehet tartani. A legfőbb szempont például, hogy az egybefüggő teret ne keresztezzék oszlopok, elég nagy legyen a belmagasság, legyen megfelelő mennyiségű parkolóhely, és természetesen a vendéglátás színvonala, az ételek minősége is tökéletes legyen.

Egyre többen "karácsonyoznak" januárban

Miután a karácsonyi rendezvények időpontjai a legtöbb helyen egy időpontba esnek, sokkal nehezebb, és költségesebb megfelelő színvonalú helyszínt, fellépőt, cateringes céget találni, arról nem is beszélve, hogy - amennyiben ügyfélpartiról van szó - a meghívottak köre is sokszor egybeesik. Ezért dönt úgy sok cég az utóbbi időben, hogy rendezvényét átteszi januárra, és nyugodtabb körülmények között, biztosan számítva a meghívottakra látja vendégül partnereit egy évköszöntő parti keretén belül.

Az időpontok tekintetében a Gála Party Service, és más ügynökségek megrendelései közt is látványos a különbség a tavalyi évhez képest, míg régebben a január számított az egyik legcsendesebb hónapnak rendezvény szempontból, mára már lassan utoléri a szezonbeli hónapokat.

Fellépők: ki mennyiért kel fel?

A helyszínen és cateringen kívül az este kimenetelét a jól megválasztott fellépők döntik el. A megasztárok közül Rúzsa Magdi, Gáspár Laci, Caramel és a Tóth testvérek a legkeresettebbek, de a többi énekesnek is akad munkája bőven az év vége felé. Sok ügyfél azonban már nem elégszik meg egy megasztár önálló produkciójával: a minimum egy külföldi énekessel előadott duett vagy ha Presser Gábor külön az adott cégnek ír egy nótát.Az ismert fellépők ára nagyon széles skálán mozog: az alsó kategória százezer forintnál kezdődik, az igazán keresettek pedig több százezer, adott esetben egymillió forint alatt fel sem kelnek aznap. Felkérések közül van miből válogatnia Fábry Sándornak és Hajós Andrásnak is.Az együtteseknél az ármeghatározás összetett: sokan a fix összegen kívül olyan feltételekhez kötik az előadást, mely külön befektetéseket igényel. Például a NOX vagy az Irigy Hónaljmirigy nem adja alább a legmodernebb technikánál: kikötik, milyen, mekkora legyen a színpad, és maximum hány lépésre lehet az öltöző. A feltételek teljesítése után akár a duplája, triplája is kijöhet a fellépési árnak.Műsorvezetésre az ismert tévéseket kérik fel leggyakrabban, a TV2 és RTL Klub reggeli, és esti műsorvezetőinek naptárja is hamar betelik ebben az időszakban. A cégeknek presztízskérdés, hogy ki vezeti az estjüket. Még akkor is szívesen áldoznak erre két- háromszázezer forintot, ha csak néhány bevezető mondatot várnak a konferansziétól. A lényeg, hogy ismert arc legyen. Megfigyelhető a különbség a rutinos "öreg rókák", és az új énekesek közt. A retró természetesen továbbra is megy, sokan hívják meg céges karácsonyukra a Neoton Familiát, Dévényi Tibi bácsit, B. Tóth Lászlót, Szűts Juditot, Heilig Gábort, vagy a Bikinit. A tapasztalatok szerint ők lényegesen jobban érzik a közönséget, mint a mai sztárok, hangulattól függően akár menet közben is változtatnak műsoron, időben megjelennek, és nem restek túllépni az előre megszabott időkeretet, ha a hangulat megkívánja.

Kitűnni a rendezvényzajból

A reklámvilágban elterjedt "reklámzaj" fogalom a rendezvények területén is tapasztalható, hívhatjuk "rendezvényzajnak", lényege, hogy nagy a kínálat, sok az ötlet, és egyre nehezebb különlegeset alkotni. A karácsonyi bulikra szánt büdzsék ugyan nem nőnek, az elvárások azonban igen. A Roxer and More Ügynökséghez érkezett briefekben egyre gyakrabban tapasztalható a "never seen like this before" meghatározás. Ennek oka - a cég imidzsének építése mellett - a behatárolt időpont is.

Sok megrendelő indul ki abból, hogy ügyfele nem csak az ő karácsonyi partiján fog részt venni, - egy prominensebb személy akár öt - tíz meghívót is kap erre az időszakra - és egy átlagos rendezvény nem hagy maradandó nyomot senkiben sem. Cél, hogy a vállalat megkülönböztesse magát a többitől.

Üvegsátrak, katakombák

Ennek egyik módja a fényűzés fokozása, de ennél sokkal hatásosabb, és az utóbbi időben elterjedt tendencia, hogy magában a produkcióban is megjelenik a cég. Ez lehet a cég terméke, vagy logója, vagy bármi, ami a vállalatra utal. Például emlékezetes lehet, ha egy autókereskedő karácsonyi buliján stílusosan az adott márkából száll ki az előadó a színpadon, vagy élő formációban megjelenítik a márka logóját a műsor keretén belül. A lényeg, hogy a produkcióban szerepeljen egy-két rendhagyó elem is, mely bevésődik az emlékezetbe.

A díszletben is illik kirívót rendelni, az ügynökségek ma már elsőként nem a virágkötőket hívják díszlettervezéshez, mint inkább a színházi kelléktárakat, és technikai gurukat. Egy magára sokat adó cég karácsonyi partiját színházi kellékek, vagy akár több méteres vízfalak díszítik. Ha nem is a díszlet, de a helyszín mindenképp különleges kell, hogy legyen. Például egy 1800 négyzetméteres üvegsátor, vagy egy föld alatt elterülő katakomba.

Négyszáz fős házibuli Budán

A szervezett műsor után általában a dolgozók, vagy akár az ügyfelek produkciója következik. Nincs parti manapság casino és jóslás nélkül - ezek a programok mindig nagy érdeklődésre számíthatnak. Izgalmas alternatív program sok helyen a Ki mit tud?, vagy a megmérettetés egyéb formája, például a karaoke, és a táncverseny.

A megkérdezett cégek legtöbbje egy téma köré építi estjét, és a dolgozóknak ennek megfelelően kell beöltözni. A Deloitte Zrt. alkalmazottai az idén ördögök vagy angyalok lesznek, más karácsonyozók számára kötelező lesz a fehérben vagy feketében való megjelenés, de ismerünk olyan telekommunikációs vállalatot, aki egy négyszáz fős "házibulira" várja dolgozóit egy budai villában. A bevállalósabb cégek akár még fürdőruhába is kényszeríthetik munkatársaikat, ha a buli témája a tűz és víz, a helyszín pedig éppen egy uszoda.

A multinacionális vállalatok közül néhány, évente más-más helyszínen tartja évbúcsúztató partiját, attól függően, hogy melyik leányvállalat van soron. De még az állandó multi-ünnepléseken is rengeteg a külföldi, így a műsorszerkesztésnél a nyelvi nehézségekre is külön ügyelni kell.

Az E-ON Földgáz Zrt. éppen ezért zenés, táncos, nyelv-független műsort szervez. Náluk partnerek nélkül várják a kollegákat, mert véleményük szerint így egyfajta csapatépítésként is szolgálhat az este, jobban megismerhetik egymást a munkatársak. Az öltözet meghatározása a "business casual", de éjfél után azért már lekerülnek a nyakkendők.

Személyre szabott partizás

Polonkai Emese, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. marketing vezetője úgy véli, már nem érdemes beállni az ünneplők sorába, egyre nehezebb kiugró partit szervezni, és az ügyfelek egyszerre több meghívást is kapnak ugyanarra az időpontra, így az AAM inkább a személyesebb megoldások híve. A tanácsadó cég filozófiája, hogy fontos legalább egyszer egy évben kötetlen módon is időt tölteni az ügyféllel.

Minél szűkebb a kör, annál jobban tudják a felek megismerni egymást, így az AAM ügyfélre szabott rendezvényeket szervez, melyen egyszerre csak az adott partnervállalat munkatársai és a meghívottak vesznek részt. A szűk körű rendezvények másik előnye, hogy mindenkinek testhez álló programmal lehet a kedvében járni, úgymint például egy balatoni vitorlázás, borkóstolás, vagy éppen egy jelmezes filmforgatás.

Van, aki szavaztat

A T-Mobile biztosra megy: olyan karácsonyi ünnepséget tervez, melyen a dolgozók valóban jól szórakoznak. Ehhez az alkalmazottak véleményére volt kíváncsi, egy előzetes szavazás során igyekezett kideríteni, milyen bulira vágyik a nagy többség.

A kérdések az ünneplés módjára irányultak: választani lehetett a programok műfaja, öltözködési stílusok, étkezés módja között, sőt még arra is rákérdezett a munkáltató, hogy egyedül, vagy partnerrel kívánnak-e részt venni az estén. A felmérés eredménye szerint a dolgozók legszívesebben partnerükkel együtt, inkább egy könnyedebb programon, ám elegánsan, alkalmi öltözetben szeretnének részt venni.

Ami az étkezést illeti, svéd asztalos, álló fogadás lesz a Kongresszusi Központban. A T-Mobile, sok más céghez hasonlóan ezen az estén osztja ki a dolgozói díjakat, és köszöni meg mindenkinek az egész éves munkát.


  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Könnyű munka otthonról" - ezért kell vigyázni az álláshirdetésekkel

Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei... Teljes cikk

Ekkora nyugdíjkiegészítést kaphat az a nagyszülő, aki az óvoda helyett vigyáz az unokájára

Újszerű megoldással állt elő a dolgozó szülők problémájára a horvátországi Szamobor város önkormányzata. Mivel a helyi óvodákban és... Teljes cikk

Hogyan találj tökéletes megoldást a tárgyak tárolására?

Az otthonokban gyakran találkozunk a mindent beborító rendetlenséggel – ruhák, sporteszközök, karácsonyi kiegészítők halmazaival. Mindez könnyen... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek