Karrier vagy gyerek?
Az első gyermek megszülése négy évvel tolódott ki az utóbbi évtizedben, ami részben az álláspiaci állapotokra vezethető vissza.
Hazánkban a diplomás nők körben a gyermekvállalás életkora több mint 4 évvel tolódott ki az utóbbi 10-15 évben. A felsőfokú végzettségűek jelenleg átlagosan 29 éves korban szülnek először, 37 százalékuk viszont jóval később, 30-34 éves korukban vállal először gyermeket.
Egyre későbbre tolódik a családalapítás
Nyugat-Európában hasonló a gyermekvállalás átlagéletkora, Hollandiában átlagosan 29,3 éves korukban szülik meg első gyermeküket a nők, Görögországban, Finnországban, Olaszországban és Svájcban pedig 28-29 évesen. A magyar anyák általában 26 évesen szülnek először, náluk idősebben kerülnek ebbe az élethelyzetbe a felsőfokú végzettségűek.
1960-ban még 22 év volt az első gyermek vállalásának átlagéletkora, és főleg a munkaerő-piaci hatások idézték elő az azóta lezajlott változást.
Inkább lennének családanyák
A nők többsége az anyai, háziasszonyi szerepkört választaná a munka helyett, ezt viszont nem teheti meg. A stabil háttér kialakításához ugyanis ma már nem elég a férfinak munkát vállalni, ahhoz a nőnek is dolgoznia kell. A gyermekvállalás és a munka azonban hazánkban nem vagy csak nehezen egyeztethető össze - mondja Pongrácz Tiborné demográfus, a KSH munkatársa. A magyar diplomás nők mintegy 50 százalékukat tölti el aggodalommal például az, hogy a gyermek betegsége miatti gyakori hiányzás megingatja majd állásuk biztonságát, derült ki egy 2002-ben elkészített felmérésből.
"Az amerikaiak egyébként a következőképpen oldják meg a helyzetet: egy-két korán vállalt gyermek mellett a korai negyvenes években újabb gyermek hoznak a világra. Ez hazánkban elsősorban azoknak ajánlható, akik egy működő- és fejlődőképes vállalkozást tudnak beindítani és felfuttatni harmincas-negyvenes éveik során" - állítja Kiss István pszichológus a Pályacsúcs Magazinnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?