Karrierexpo a Közgázon
Összefoglalónk a Budapesti Corvinus Egyetem őszi állásbörzéjéről.
"Jó lenne legalább 150 ezret keresni"
"Februárban fogok diplomázni, az álláskeresést decemberben kezdem aktívan, most csak érdeklődni jöttem. Hat céghez mentem oda, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Pénzügyi és számviteli állásokat kerestem. Hoztam papír önéletrajzot is, de azt mondták a cégek képviselői, inkább e-mailben küldjem el motivációs levél kíséretében. A főiskolás évek alatt két helyen is voltam szakmai gyakorlaton, amelyeket be is írtam az önéletrajzba. Remélem, pozitívan értékelik majd", mondta a fiatalember. Attila azt is elárulta, nem feltétlenül a versenyszférába szeretne elhelyezkedni, a nonprofit szektor is érdekli. "Nincs nagy fizetési igényem, szerintem a bruttó 150 ezer forintos kezdő fizetési igény reális", tette hozzá.
Gazdasági diplomával 180-230 ezer között kezdenek
A 150 ezer forintos fizetési igény fejvadászok véleménye szerint nem számít soknak.
"A kezdő fizetések általában havi bruttó 180.000-230.000 forint között változnak. A magasabb kategóriába azok kerülnek, akik valamilyen speciális tudással rendelkeznek, például különleges nyelvtudással, vagy három-négy nyelven magas szintű ismeretével, illetve azok a végzősök, akik már tanulmányaik alatt szakmai gyakorlatot szereztek", tudtuk meg Végh Zoltántól, a Profi Power munkaerő-közvetítő cég tanácsadójától.
A HR szakember elmondta, az álláskeresők részéről még mindig nagyon népszerűek a marketing, a PR és a HR pozíciók, érezhetően túlképzés van ezeken a területeken. "Pénzügyi szektorban viszont úgy látjuk, a kereslet és a kínálat találkozik, például sok gyakornoki program indul pályakezdőknek is", jegyezte meg. A vállalat standjához érkező érdklődőkről elmondta, 90 százalékban még hallgatók jöttek, nagy részük felkészülten lelkesen. Felismerték, mennyire fontos az egyetemi, főiskolás alatt szakmai tapasztalatot szerezni.
Pénzügyi elemző: akár egy hét alatt állást kínálnak
Nagy munkaerő-felvételi igénye miatt érkezett az állásbörzére az Exxonmobil amerikai központú olajipari vállalat. A budapesti üzleti központba keresnek kontrollereket, informatikusokat -SAP fejlesztői, mérnöki szolgáltatói munkakörre-, ügyfélszolgálati munkatársakat. Jelenleg körülbelül 600 fővel dolgoznak, amit jövő év közepére szeretnének 900 főre bővíteni.
Grócz Mária toborzási vezető elmondta, minden jelentkezőnél előfeltétel tárgyalóképes angoltudás és emellett - ha a pozíció megkívánja - egy másik nyelv hasonló szintű ismerete. Tizenkét nyelven folyik az egyes országok kiszolgálása a budapesti üzleti központból. "Emellett keresünk kontrolling területre szakmai gyakorlatosokat is három hónapos időtartamra. Vannak olyan üres állásaink, amelyekben egy hét alatt állást tudunk kínálni -például a pénzügyi elemző pozícióban. Vannak olyan pozícióink is, ahová januári és februári kezdéssel kínálunk munkalehetőséget", tette hozzá Grócz Mária.
Népszerű volt az angol állásinterjús tréning
A munkaadók és az álláskeresők mellett nyelviskolák is képviselték magukat. Pozsgai Nikoletta nyelvtanár az English Professional Nyelvstúdió képviseletében érkezett és angol nyelvű állásinterjút szimált a jelentkezőkkel. Két nap alatt gyorsan beteltek a rendelkezésre álló helyek. A fiatalok problémája, hogy a főiskola és az egyetem nem készíti fel őket erre a próbára, nem ismernek olyan mondatokat, amivel időt nyerhetnek, a gyakori kérdéseket nem veszik át idegen nyelven, a reakciót nem gyakorolják. A nemzetközi cégek viszont gyakran bevetik ezt a módszert a kiválasztásnál, hiszen számukra nagyon fontos az aktív nyelvi kommunikáció, foglalta össze tapasztalatait a nyelviskola szakmai vezetője.
Mit jelent a tárgyalási és a társalgási szint?
Gyakori kérdés volt az álláskeresők körében, mi a különbség az álláshirdetésekben gyakran megfogalmazott tárgyalási és társalgási szintű nyelvtudás között. "A tárgyalási szint felsőfokú szintű nyelvtudást feltételez: a munkavállaló képes képviselni a céget, idegen nyelven a terméket eladni, ki tudja magát fejezni árnyaltan. Aki nem éri el ezt a szintet, társalgási szintűnek számít a tudása ", jegyezte meg Pozsgai Nikoletta, aki szerint előny az önéletrajzban és javít a gazdasági diplomások értékén a gazdasági szakmai nyelvvizsga, amihez egy általános nyelvvizsgán át vezet az út.
A felvételi beszélgetésen aztán már a HR-esek az aktív, azonnal előhívható tudást mérik szóban és írásban egyaránt. A nagy könyvvizsgáló cégeknél például egy gazdasági témáról kell a pályázónak írásban kifejtenie a véleményét"
A legtöbb anyag a németországi, angliai munkáról fogyott
Sokan látogattak külföldi munkalehetőségek után kutatva az EURES standhoz, ahol Szenes Tamás, a Foglalkoztatási Hivatal főtanácsosa várta a fiatalokat.
"A legtöbb prospektus az angliai és a németországi álláslehetőségekből, munkavállalási feltételekből fogyott, ami azt jelzi, e két ország iránt a legnagyobb az érdeklődés. Mivel nem vagyunk állásközvetítők, hanem a weblapon az EU-s álláslehetőségeket csupán közöljük, azt javasoljuk az érdeklődőknek, tegyék fel az EURES honlapra az önéletrajzukat, próbáljanak az adott ország munkáltatóival személyes kapcsolatba lépni és így kezdjék meg az álláskeresést.
Sok volt az olyan az érdeklődő, aki nem tudta, mit szeretne dolgozni, csak külföldön szeretne állást szerezni. Nekik nagyon nehéz tanácsot adni, így a Foglalkoztatási Hivatal tanácsadóinak nevét és elérhetőségét adtuk meg", árulta el Szenes Tamás.
Legközelebb jövő március-áprilisban lesznek egyetemi, főiskolás állásbörzék.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?