kapubanner for mobile

Két évre rövidülhet a honosítási eljárás

Négyről két évre csökkentené a határon túli magyarok honosítási eljárását Avarkeszi Dezső. A kormánymegbízott Tóth Zoltánt, a Belügyminisztérium volt közigazgatási államtitkárát kérte fel kabinetvezetőjének.
A cél az, hogy a bevándorlási és honosítási jogszabályokat úgy módosítsuk, hogy a jelenlegi, egy plusz három, összesen négyéves várakozási idő helyett legfeljebb egy plusz egy évet, összesen két évet kelljen várnia egy határon túli magyarnak (akinek felmenői között magyar állampolgár volt) arra, hogy állampolgárságot kapjon, ha Magyarországon kíván élni - mondta el Avarkeszi Dezső kormánymegbízott.
A leggyorsabb modellt dolgozzák ki
A mai gyakorlat szerint ha egy határon túli magyar állampolgárságot akar kérni, akkor ezt megelőzően egy évig kell Magyarországon letelepedettként élnie. Ezt követően a bürokratikus ügyintézés útvesztőiben még három évet kell bolyongania ahhoz, hogy a honosítási eljárás befejeződjön. A kormánybiztos a következő hetekben olyan modellfolyamatot dolgoz ki, amelyben a lehető legegyszerűbb ügyintézést kell bejárnia az érintettnek ahhoz, hogy állampolgárságot szerezhessen.
Egyeztetni kell az unióval is
A bevándorlást és honosítást érintő jogszabályokat az Európai Unió jogrendjének megfelelően kívánják módosítani. A határon túli magyarokra vonatkozó könnyítő, tervezett szabályozásokat egyeztetni kívánják az EU-val, hogy az ne ütközzön a közösségi joggal - mondta, hozzátéve: ebben a határon túli magyarok jogi státuszának meghatározása lesz az egyik kulcskérdés. A közösségi jog tilalmaz bármiféle megkülönböztetést a menekültügyi és idegenrendészeti szabályozásban. Avarkeszi Dezső arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány továbbra is elsősorban a szülőföldön való boldogulást szorgalmazza.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek