kapubanner for mobile

Kétmilliárd forintos támogatást kapnak a nyertes kkv-k

Még márciusban 214 innovációs pályaműre kétmilliárd forint támogatási összeget utalnak át a nyertes kis- és középvállalkozóknak a Kutatási és Innovációs Alapból - a kifizetések már megkezdődtek, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden.

A gyors intézkedéseknek köszönhetően már megindultak a kifizetések elsősorban a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számára - áll a közleményben.

A kormány szándéka az, hogy az uniós és a hazai fejlesztési támogatási forrásokat együttesen kezelő fejlesztéspolitikában megvalósuljon a kutatás-fejlesztés és innováció kiemelt támogatása. Az immár világos feladat- és felelősségi struktúra létrehozásával a megújult intézményrendszerben fokozott figyelmet lehet fordítani a korrupció kiküszöbölésére is - fűzik hozzá.

Az NFM a források elosztásán és felhasználásán is változtat: a tervek szerint az idén átalakítják az innovációs járulék szabályozási rendszerét. A kormány hosszú távú tervei között pedig az szerepel, hogy a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordított teljes összeg a bruttó hazai termék (GDP) jelenlegi kevesebb mint egy százalékáról 2020-ra kétszeresére, 1,8 százalékra emelkedjen.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk