kapubanner for mobile

Kétmillió zöld munkahellyel mentik meg Amerikát

"Zöldmegújulás" néven született munkahelyteremtő program Amerikában. A százmilliárd dolláros csomag létrehozói két éven belül legalább kétmillió új munkahely és az úgynevezett alacsony szénfelhasználású gazdaság (low-carbon economy) kiépülésére számítanak. A program az üzleti szféra számára nyújtott adóhitelből, kormányzati beruházásokból és szövetségi hitelgaranciából áll. Célja, hogy fékezze a munkanélküliséget, és ösztönözze a növekedést hat tisztatechnológiai és hatékonyságnövelő területen.

A "zöldmunka" gyűjtőfogalom: beletartozik a napkollektorok előállítása éppúgy, mint a környezeti mérnökök, vegyészek tevékenysége, azoké a vállalatoké, amelyek például újrahasznosított anyagokból készült termékeket állítanak elő vagy bármilyen módon a racionálisabb energiafelhasználást szolgálják. Az zöld munkahelyek, vagyis azok az állások, amelyek valamilyen környezeti haszonnal járnak, a válság hatására hirtelen a jelenkor egyik legfontosabb kérdésévé váltak, legalábbis az Amerikai Egyesült Államokban.

Elméletből gyakorlat

Bár a zöld munkahely fogalma évek óta ismert, mindeddig csupán elméleti szakemberek igyekeztek bebizonyítani, hogy milyen gazdasági és társadalmi haszonnal járhat ennek az iránynak az erősítése. Az amerikai pénzügyi válság hatására kibontakozó nehézségek azonban most a mindennapi politika részévé és az amerikai gazdaságfejlesztési program sarokpontjává avatták a kérdést. Többé nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az épületek modernizálása, a tömegközlekedés újraértelmezése, a szél- és napenergia tömeges hasznosítása, a bioüzemanyagok elterjedése és az intelligens elektromos hálózatok kiépítése milyen kulcsszerepet játszhat a beteg gazdaságok gyógyításában és a fenntartható világgazdaság kiépítésében.

Amerikában a választási kampány keretében négy tanulmány látott napvilágot, amelyek mind azt bizonyítják: a zöld munkahelyek kiemelkedő szerepet játszhatnak a munkahelyteremtésben. Míg eddig csupán a környezet szempontjából tűntek fontosnak ezek az állások, ma úgy látszik, a gazdasági fellendülés követelménye teszi szükségessé, hogy ezen a téren komoly előrelépések történjenek.

Ennek érdekében született meg a százmilliárd dolláros zöldmegújulás-csomag, amely három elemre oszlik: 50 milliárd dolláros adóhitelkeret áll a magánvállalkozások és ingatlantulajdonosok rendelkezésére innovatív eszközök és megújuló energiával üzemelő rendszerek kiépítésére; 46 milliárd dolláros kormányzati keret különül el a tömegközlekedés bővítésére, az intelligens elektronikus hálózatok kiépítésére és a középületek modernizálására; négymilliárd dollár pedig szövetségi hitelgaranciákban ölt testet annak érdekében, hogy segítsék a megújuló energiákhoz és az épületek modernizációjához szükséges forrásokhoz való hozzájutást. A program azonban nem csupán a környezeti szempontokból fenntartható állam kiépítésének és az ország biztonságos energiaellátásának alapja, mert a Massachusetts-i Egyetem Politikai Gazdasági Kutatóintézete (Political Economy Research Institute) által készített tanulmány szerint a százmilliárd dolláros csomag hatására két éven belül kétmillió zöldmunkahely születhet az Amerikai Egyesült Államokban.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek