kapubanner for mobile

Kétnapos pályaválasztási kiállítással zárul a borsodi állásbörze

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ szeptemberben elindított őszi pályaválasztási programja pénteken zárul. "A csütörtöki és pénteki záró-kiállításon több mint száz munkáltató kínál félezer állást fiataloknak" - közölte Szabó József a megyei munkaügyi központ igazgatója.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ minden ősszel megrendezi pályaválasztási kiállításait, képzési- és állásbörzéit, amelyeket az idei szezonban eddig 10.000 álláskereső és érdeklődő látogatott meg. Az idén is közel 190 munkáltató ajánlatát felsorakoztató, már hagyományosnak számító álláskereső rendezvénysorozatot kétnapos kiállítással zárják, ahová elsősorban pályaválasztókat és pályakezdő munkanélkülieket várnak a szervezők.

Mint arról a munkaügyi központ igazgatója beszámolt, csütörtökön és pénteken a zárónapokon 81 szolgáltató képzési intézmény, 10 felsőfokú és 57 középfokú oktatási intézmény, továbbá 4 gyakorlati képző intézmény segíti a pályaorientáció előtt álló fiatalokat. A rendezvény szükségességét jól példázza, hogy Borsodban csak szeptemberben 7200 pályakezdő munkanélkülit tartottak nyilván a munkaügyi központban.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek