kapubanner for mobile

Kétszázmillió euró érkezik az EU-tól a magyar munkahelyek védelmére

Kedden utalja át Magyarországnak az Európai Bizottság az európai munkahelyvédelmi program keretében jóváhagyott félmilliárd eurós hitel első, 200 millió eurós részletét - értesült megbízható forrásokból a BruxInfo.

Ez az első részlete a hazánk számára még október első felében megítélt 500 millió eurós hitelkeretnek - írja a portál.

A Bizottság november 24-én, sorrendben harmadszor bocsátott ki úgynevezett SURE-kötvényeket, ezúttal 8,5 milliárd euró értékben, amit öt tagállam, köztük Magyarország között osztanak majd el.

A 100 milliárd euró összegű munkahelyvédelmi alap (SURE) olyan részmunkaidős vagy rövid távú (Kurzarbeit) programokat finanszíroz, amelyek segítségével a cégeknek nem kell tömegesen elbocsátaniuk alkalmazottaikat a koronaválság miatt.

Ennek két fontos célja van: az egyik, hogy ha a gazdaság túl lesz a válságon, az üzleti vállalkozásoknak nem kell majd a nulláról újrakezdeniük, a másik pedig, hogy a tömeges munkanélküliség elkerülésével a belső kereslet összeomlása is könnyebben elkerülhető.

A 100 milliárd euró összegű uniós védőháló forrásaira eddig 18 tagállam jelentkezett be, köztük Magyarország, amely brüsszeli források tájékoztatása szerint eredetileg 1 milliárd euró kölcsönre jelentett be igényt még augusztus elején.

A végül jóváhagyott 504 millió eurós kölcsönt Magyarországnak 15 éven belül kell visszafizetnie.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek