Kevés a nő a médiában
Esélyegyenlőség ide, esélyegyenlőség oda, a hírekben megszólalók között alig vannak nők, legalábbis a Global Media Monitoring Project erre a megállapításra jutott.
A kutatás során 76 országban vizsgálták a napilapokat, rádióállomásokat, televíziós csatornákat, azonban a magazinokat és az internetes médiumokat nem. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az azokban szereplő hírek hány százaléka kapcsolódik valamilyen formában a hölgyekhez, azaz a hírnek vagy róluk kellett szólnia, vagy kellett lennie benne legalább egy hölgy megszólalónak is. Az eredmények alulmúlták a pesszimista várakozásokat is, ugyanis a 143 oldalas kutatás végső következtetése az, hogy mindösszesen a hírek 21%-ról lehet a fenti kritériumok alapján azt mondani, hogy a hölgyekről szól. Az persze sovány vigasz, hogy a hölgyek számaránya fokozatosan nő. 1995-ben, amikor az első felmérés készült, az arány még csak 17% volt.
A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a hírműsorokat készítők között mekkora a hölgyek aránya. Az így kapott adatok sem éppen szívderítők. A televízióban dolgozó szerkesztő-riportereknek mindösszesen 22%-a nő, a rádióknál pedig az arány még rosszabb, 17%.
A felmérést készítők arra is kíváncsiak volt, hogy a hölgyek, ha már nyilatkoznak a televízióban, akkor milyen pozícióban vannak. A női megszólalók többsége vagy az "utca embere" volt, vagy pedig valamilyek uralkodó család képviselője, vagy híresség.
Persze az is vitathatatlan, hogy a hölgyek által készített hírek száma egyre nő, hiszen 1995-ben még csak 28% volt, azonban 2005-re ez már 37%-ra ugrott. Az persze már más kérdés, hogy politikával, gazdasággal, a hölgyek nem igazán foglalkoznak, csak a könnyedebb, lazább témákkal.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?