kapubanner for mobile

Kevesebb francia munkanélküli

Enyhén csökkent a munkanélküliségi ráta Franciaországban a tavalyi év utolsó negyedében.

A francia statisztikai hivatal (Insee) csütörtökön közölte, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) módszertana alapján készült felmérés szerint október-decemberben 0,1 százalékponttal, 10,0 százalékra csökkent a gazdaságilag aktív városi lakosok körében a munkanélküliség aránya, a tengerentúli területeket is beszámolva pedig ugyancsak 0,1 százalékkal, 10,3 százalékra mérséklődött.

A franciaországi városokban élő munkanélküliek száma 47 ezerrel, 2,86 millióra csökkent december végére.

A tavalyi egész évet tekintve a városokban 0,1 százalékkal, egész Franciaországban pedig 0,2 százalékkal esett vissza a munkanélküliségi ráta.

Az Insee nemzetközileg elismert munkanélküliségi rátáját jóval kevésbé szigorú kritériumok alapján számítják, mint a francia állami Munkaügyi Központ. Az állami foglalkoztatási szolgálat 3,58 millió munkanélküli városlakót tartott nyilván december végén, 88 200-zal, 2,5 százalékkal többet, mint 2014 végén.

Az Insee által számított foglalkoztatási ráta a 15-64 éves korosztályban a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben egyaránt 64,3 százalékon állt, több mint 25,5 millió ember dolgozott. Az év végén határozatlan munkaidejű szerződéssel foglalkoztatták a 15-64 éves korosztály 48,6 százalékát, 0,5 százalékponttal kevesebbet, mint 2014 végén. A határozott idejű és ideiglenes szerződéssel rendelkezők aránya 0,5 százalékponttal, 7,4 százalékra emelkedett.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek