kapubanner for mobile

Kevesebb mint két hónap alatt 8 ezer Start-kártya igénylés

Hatékonyak a kormány lépései a munkanélküliség csökkentésére: kevesebb, mint két hónap alatt, már csaknem 8 ezer Start kártyát igényeltek.

A kormány elkötelezett a munkanélküliség csökkentésében és a legális munkahelyek számának növelésében. A Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adatai azt igazolják, hogy a már beindult programok kezdik kifejteni hatásukat.
A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy ma 62 ezerrel több a foglalkoztatott, mint az év elején. A 3 millió 932 ezres létszám 15 ezerrel haladja meg a június-augusztusi időszak adatait. Ez a növekedés - figyelembe véve azt is, hogy véget értek a nyári idénymunkák - jelentősnek mondható.
Ugyanakkor kismértékben nőtt a munkanélküliség is. Ez azonban a munkavállalói létszám bővülése mellett kedvező fejlemény. Egyre több inaktív ember gondolja azt, hogy, érdemes magát munkanélküliként regisztráltatni. A munkaügyi programokkal csak őket lehet elérni. Ennek érdekében, a 100 lépés programjában - egyebek mellett - átalakította a támogatások rendszerét: az álláskeresési támogatás bevezetésével az eddiginél hatékonyabb rendszert hozott létre, amely arra is erőteljesen ösztönöz, hogy az állástalanok minél hamarabb újra munkába álljanak.
A pályakezdők munkaerőpiaci helyzetének javításában komoly áttörést hozott a START program. A legfrissebb adatok szerint a program indulása óta 7781 START kártyát igényeltek. Ez egyben azt is jelenti, hogy október 1. óta körülbelül ennyi állástalan fiatal talált munkát, hiszen a kártyát csak konkrét állásajánlat esetén érdemes kiváltani.
E mellett a kormány további lépéseket tesz. A téli-tavaszi időszak szezonális foglalkoztatási gondjainak enyhítésére elindított közmunkaprogram például 24 ezer embernek ad munkát.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek