kapubanner for mobile

Kevesebb vizsgálatot folytat az APEH

Az adóbevallások számát jogszabály-változtatás nélkül is lehet csökkenteni, amire már jövőre sor kerülhet - jelentette be Szikora János. Az APEH elnöke elmondta, hogy tavalyhoz képest kevesebb vizsgálatot kívánnak lefolytatni, és kifejezetten azokra a területekre koncentrálnának, ahol nagy az adóelkerülés kockázata - írja a Világgazdaság.

Szikora János közölte: könyvelők, adótanácsadók bevonásával, a pénzügyi tárcával közösen dolgoznak azon, hogy mely bevallásokat lehet összevonni. Nem csak a darabszámot csökkentenék, egyszerűsítenék az adminisztrációt: a bevallások adattartalmát is felülvizsgálják.

Az ellenőrzési területen tavaly koncepcióváltás történt: kevesebb vizsgálatot kívánnak lefolytatni, és azokra a területekre koncentrálnának, ahol nagy az adóelkerülés kockázata. Az utólagos ellenőrzéseknél a kevesebb revíziót jobb kiválasztással igyekeznek ellensúlyozni, ám a fizikai jelenlétet erősítik azzal, hogy nagyobb figyelmet szentelnek egyebek közt a nyugtaadási kötelezettség, a foglalkoztatással kapcsolatos szabályok betartására.

Az adóminimalizálók (főként áfáról van szó) esetében minden második ellenőrzés tárt fel szabálytalanságot, összesen 60,1 milliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg. A színlelt szerződések meglétét 116 adózónál vizsgálták, s 4,1 milliárd forint adókülönbözetet tártak fel. (Döntő részét nem kellett az érintetteknek befizetniük, mivel a határidőig a szerződéseket legálissá alakították át.)

Nem kerülték el az APEH kitüntetett figyelmét az újonnan alakult, esetleg székhely- vagy tulajdonosváltozáson átesett cégek sem. Itt 16,6 ezer ellenőrzéssel sikerült 17,7 milliárd forint elmaradt adóra bukkanniuk. Ezeken túl a hulladékkereskedelem és a számítástechnikai eszközök forgalmazása is a célkeresztbe került - számolt be a Világgazdaság.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek