Kevesebbet kerestek tavaly a leggazdagabbak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz előző évihez képest csökkentek, de még mindig magasak voltak tavaly a topjövedelmek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) statisztikái szerint.
A legnagyobb összevont jövedelem tavaly 760 millió forintot tett ki, ami 191 millió forinttal alacsonyabb volt az előző évinél, s mindkét évben teljes összegben munkaviszonyból származó bérjövedelemből keletkezett.
Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a szóban forgó adózó családi kedvezményt nem érvényesített, és összesen 154 millió forint adókötelezettség terhelte, amellyel a legtöbb adót fizetők rangsorában a 17. helyre került.
Az osztalékjövedelmek meghatározó szerepét jelzi, hogy 2012-ben is ebből keletkezett a legnagyobb forrásadós jövedelem, bár 5 milliárd forintos értékével alig több mint kétharmada volt a 2011-ben kimutatott TOP 1-es 7,2 milliárd forintnak. Ez az adózó volt 794 millió forintos összeggel a legnagyobb adófizető is. (Osztaléka mellett 3,6 millió forint összevonásra kerülő jövedelmet mutatott ki.)
Az összevont és forrásadós jövedelmeket együttesen figyelembe véve is a legnagyobb forrásadós jövedelmet szerző adózó áll az élen. A legnagyobb összevont jövedelemmel rendelkező magánszemély az összes jövedelem rangsorában csak a 25. helyre került. Emellett a forrásadós jövedelmek kiugró nagyságrendjét jelzi az is, hogy az összes fizetendő adó rangsorában az első 16 helyezett kötelezettsége forrásadóból keletkezett.
Az első száz legmagasabb jövedelmet kimutató magánszemély összesen 73,2 milliárd forint jövedelmet vallott be, amelynek 90,2 százaléka elkülönülten adózó jövedelem, és ezen belül is 67 százalék osztalék volt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?