Kevesli a román államfő a közszféra leépítéseit
Traian Basescu román államfő elégedetlen az államapparátusban eddig végrehajtott leépítések mértékével, ezért arra készül, hogy személyesen vonja felelősségre a kormányt.
A szerdai román sajtó ugyanakkor egy másik bejelentését "kapta fel", amely szerint a Cotroceni Palotában lévő hivatalába készül összehívni a kormányt, hogy számon kérje, miért nem teljesítették az állami hivatalokra vonatkozó leépítések terveit.
A Ziarul Financiar szerdán meglehetősen szokatlannak nevezte ezt az eljárást. Emlékeztet: a román alkotmány csupán arra jogosítja fel az államelnököt, hogy külön a pártokkal folytathasson konzultációkat adott kérdésekről, a kormányüléseken pedig legfeljebb csak elnökölhet, de semmiképpen sem hívhatja össze azokat.
Márpedig ez esetben éppen a kormány "összehívásáról" lenne szó - állapítja meg a lap. Bukarestben "köztudottnak" veszik, hogy a kormány fő erejét képviselő Demokrata Liberális Párt (PD-L) - amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt alkot koalíciót - magának Basescunak a pártja, vagyis - mint a kommentátorok mindvégig sugallják - Emil Boc pártelnök és miniszterelnök "azt teszi, amit Basescu mond neki".
Az utóbbi időben azonban a párton belül is kezd kialakulni állítólag egy Basescuval szembehelyezkedő "kemény mag", olykor arról is szól a fáma, hogy Emil Boc maga is dacolni igyekszik az államfővel.
Basescu elégedetlenségének egyik fő oka állítólag az, hogy a Boc-kormány egyelőre nem képes számot adni arról, konkrétan milyen lépéseket is tett a korábban bejelentett karcsúsításokkal kapcsolatban. Sebastian Vladescu pénzügyminiszter az év elején felkavarta a kedélyeket azzal a bejelentéssel, hogy a kabinet mintegy 100 ezer embert készül elbocsátani az állami szférából. Akkor Emil Boc cáfolta ezt a "túlzó" kijelentést. A lapok emlékeztetnek, hogy valójában eddig néhány ezer dolgozót tettek az utcára az állami vasútvállalatnál (CFR).
Tavaly novemberben Boc bejelentette, hogy bezárnak 112 állami ügynökséget, amely egymilliárd eurós megtakarítást jelent a költségvetés számára. Később kiderült, hogy mindössze 53 ilyen ügynökséget számoltak fel. Jelezték, hogy ennek nyomán 9 ezer embert bocsátanak el. Ugyancsak előirányozták, hogy az oktatás területén 15 ezer embernek szűnik meg majd a munkahelye. A sajtó szerint azonban nincs információ arról, milyen mértékűek is voltak valójában a leépítések.
Az említett műsorban Basescu így fogalmazott: "Megnéztem a statisztikákat, de nem nagyon láttam adatokat a leépítésekről". Felhívta a figyelmet a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodásra, valamint arra, hogy nem szabad növelni a költségvetési kiadásokat. Szerinte megengedhetetlen lenne, hogy a megállapodás lejártakor, 2011-ben újabb hitelt kelljen felvenni a fizetések és nyugdíjak kifizetésére.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 1 hete
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hete
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hete
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 3 hete
- Több napot dolgozhatnak az idénymunkások 2026-tól – változnak az EFO-szabályok 3 hete
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 3 hete
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 3 hete
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 4 hete
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 1 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 1 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben