Ki lett 2013 legígéretesebb fiatal vállalkozója?
Az idén 20. évfordulóját ünneplő Életpálya Alapítvány üzletiterv-író versenyén olyan 18-35 év közötti fiatalok vehettek részt vállalkozási ötletükkel, akik Magyarországon szeretnének hosszú távon fenntartható, sikeres egzisztenciát teremteni. Az idei versenyre több mint 60 jelentkezés érkezett, amelyek közül a Shell Innovációs fődíját egy bio növénykondicionáló szert kifejlesztő testvérpár nyerte, a Társadalmi Hatás különdíjat pedig az Örök Fiatalság" Társalkodónő és Rendezvényszervező vállalkozás kapta - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
"Az Életpálya Alapítvány jelentősége e fiatal vállalkozók számára nem elsősorban az elérhető pénzdíjakban vagy tárgyi jutalmakban rejlik, hanem abban az országos önkéntes-hálózatban, amelynek segítségével a kezdő, fiatal vállalkozók üzleti szocializációját tudjuk segíteni. Célunk, hogy munkánk nyomán olyan etikusan és fenntarthatóan működő vállalkozásokat segítsünk, amelyek vezetői/alapítói a társadalom hasznos tagjaivá válhatnak, s mások számára is értéket, munkahelyet teremtenek hazánkban" - mondta el a jubileumi verseny alkalmából tartott ünnepi beszédében Kiss Ágnes az Életpálya Alapítvány ügyvezetője.
"Napjainkban a kisvállalkozói szektor generálja a legtöbb új munkahelyet, és világszinten is jelentős arányban hozzájárul a munkahelyteremtéshez. A Shell világszerte támogatja a fiatalokat vállalkozásuk elindításában, amelyek minden ország gazdaságában meghatározó szerepet töltenek be. Immáron 20 éve büszke alapító tagjai és partnerei vagyunk az Életpálya Alapítványnak és örülünk, hogy a programnak köszönhetően több száz fiatal vállalkozót sikerült támogatni, és elindítani az üzleti világban" - tette hozzá Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary Zrt. HR vezetője.
"Rendkívül felkészült és agilis fiatalokkal találkozhattunk a döntőben, akiket a jövőben szívesen látunk a BKIK tagjai között is. Azt szoktam mondani, hogy a kamara azért van, hogy együtt többek legyünk. Az a kapcsolatrendszer és információáramlás, amit tagjainknak biztosítani tudunk minden fiatal vállalkozó számára értéket képvisel" - mondta el röviden a versenyről Csapó György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltató Tagozatának alelnöke.
Az idei versenyre összesen 65-en jelentkeztek, és 43 teljes értékű pályázat érkezett, amelyek közül a 10 legjobb üzleti tervet benyújtó versenyző prezentáció keretében is bemutathatta ötletét. A neves szakemberekből összeállt zsűri elnökségét ebben az évben Bojár Gábor, a Graphisoft Zrt. egyik alapítója vállalta, tagjai pedig Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. igazgatósági tagja, Csapó György a BKIK Gazdasági Szolgáltató Tagozatának alelnöke, Nagy Tamás, a KPMG Energetikai és Közüzemi tanácsadója, Kiss Péter egykori Életpálya nyertes, az ÖkögázProjekt alapító ügyvezetője, valamint Turcsán Tamás gazdasági újságíró voltak.
Bojár Gábor a zsűri elnöke összefoglaló értékelésében elmondta: "A zsűrizésnél elsősorban nem csak az ötletet néztük, hanem azt igyekeztük felmérni, hogy a csapat, amely megálmodta képes-e kivitelezni azt. Sokszor történik, hogy egy vállalkozásban nem az első ötlet jön be, s tovább kell lépni a következőre. Mi olyan csapatot keresünk, aki érti, amit csinál, ismeri a piacot, megvan a technológiai tudása, s képes valóra váltani elképzelését."
Ezek alapján az idei fődíjat, a Shell 500 ezer forintos Innovációs díját, az Algil növénykondicionáló készítményt kifejlesztő vállalkozás nyerte. A bio-tápszert giliszták segítségével előállított humuszból, valamint algák alkalmazásával hozzák létre, amelynek köszönhetően a növénytermesztés során kevesebb műtrágyát kell használni, vagy akár teljesen el is lehet hagyni azt. "Testvéremmel közösen jelentkeztünk erre a versenyre, amelynek keretében egy szerves növénykondicionáló készítményt szeretnénk forgalmazni biogazdálkodók számára. A terméket nagyon olcsón elő lehet állítani, és viszonylag alacsony tőkebefektetéssel is már megfelelő hasznot lehet elérni" - tette hozzá Juhász Tamás, az Algil egyik alapító tagja.
"A díj odaítélésénél rendkívül fontos szempont volt az innováció. A zsűri nehezen hozta meg döntését, hiszen rengeteg érdekes prezentációt hallhattunk a nap során. Végül azért választottunk az Algil csapatát, mert szerénységük mellett úgy gondoljuk, hogy szakmailag felkészültek, hitelesek abban, amit csinálnak és számukra nagy segítséget jelent az a támogatás, amelyet ez a díj jelent" - mondta el a díj átadásakor Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. igazgatósági tagja.
Emellett az Algil csapata nyert még egy 100 ezer forintos díjat, amelyet Kiss Péter, egykori Életpálya nyertes, az Ökogáz Projekt alapító ügyvezetője ajánlott fel számukra.
A másik 100 ezer forintos Társadalmi Hatás különdíjat szintén egy volt Életpálya nyertes Balogh Rita, az IQC Mérnöki iroda alapítója ajánlott fel az "Örök Fiatalság" Társalkodónő és Rendezvényszervező vállalkozásnak. A mai rohanó világban sokaknak nincsen idejük magányos szüleikre, hozzátartozójukra, ezért ennek megoldására a vállalkozás társalkodónőket közvetít idős nők számára. "Ez a társalkodónő olyan személy, aki fizetett barátnőként van jelen az idős emberek életében.
Segíti, támogatja a hivatalos ügyek intézésében, gondoskodik közös programokról, orvoshoz kíséri, így az idősek nem érzik magukat elhagyatottnak. Nem utolsó sorban az elfoglalt családtagok számára is könnyebbséget jelent ez a szolgáltatás" - mondta el Varga Tímea prezentációjában.
A pályázat döntősei a vállalkozásuk beindításához szükséges pénzbeli támogatás mellett 3 millió forint értékben az üzleti életben nélkülözhetetlen szakmai támogatást, azaz business start csomagot nyertek, amely többek között irodabérletet, könyvelést, cégalapítást, honlap-és arculatkészítést, tréningeken való részvételt, egyéni mentorációt tartalmaz. Ezek közül a zsűri döntése alapján a legtöbb felajánlást a Unique, a KicsiCake és a Peso nyerte el. Az idei verseny megvalósulását az alapító tagok mellett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a KPMG támogatta.
A jubileumi verseny alkalmából az Életpálya Alapítvány interjúkötetet készített a versenysorozat legkiemelkedőbb fiatal vállalkozóival, amelyben az azóta eltelt időszak kihívásairól és sikereiről számolnak be a résztvevők.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal 3 hete
- A titkos fegyver, amivel a cégek boldogabb és hatékonyabb csapatot építenek 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- NAV: egyszerűbb lett a járulékbevallás az egyéni vállalkozóknál 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?