kapubanner for mobile

Kialakulóban az ifjúsági foglalkoztatási garanciarendszer

Ifjúsági foglalkoztatási, illetve képzési garanciarendszer kialakításában állapodtak meg csütörtökön Brüsszelben az uniós tagországok illetékes tárcavezetői.

Az Európai Bizottság által szűk két hónappal ezelőtt előterjesztett indítvány értelmében, amire most rábólintottak a kormányok képviselői, a 25 évnél fiatalabb uniós polgárokat hozzásegítenék ahhoz, hogy a tanulmányok befejezése, illetve a munkanélkülivé válás után legkésőbb négy hónappal megfelelő munkát, illetve továbbképzési lehetőséget kapjanak, vagy legalább szakmai gyakorlatot folytathassanak.

A tervezett uniós intézkedés ihletője a korábban Ausztriában, illetve Finnországban bevezetett ifjúsági garanciarendszer volt. Sok EU-országban kirívóan magas a munkanélküliségi ráta a fiatalok körében. A 27 tagállam átlagában tavaly 23 százalékos volt a 25 évnél fiatalabbak munkanélküliségi aránya. A válság által súlyosabban érintett országok némelyikében még inkább drámai a helyzet: Görögországban és Spanyolországban például nagyjából minden második fiatal munkanélküli.

Az ifjúsági garanciarendszer bevezetése nem lesz ugyan a tagállamok jogi kötelezettsége, ám a nemzeti költségvetések évente esedékes kidolgozásakor az uniós intézmények úgynevezett országspecifikus ajánlásokat tesznek majd, amelyek elfogadtatására az új uniós jogrendszerben immár pénzügyi ösztönző eszközök is Brüsszel rendelkezésére állnak.

"Az ifjúsági garanciával a fiatalok valódi esélyt kapnak arra, hogy jobb jövő elé nézhessenek" - üdvözölte a munkaügyi miniszterek csütörtöki megerősítő állásfoglalását José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

Andor László, a foglalkoztatási, szociálpolitikai és társadalmi befogadási kérdésekben illetékes magyar EU-biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós pénzalapok ugyan segítséget nyújtanak a fiatalok munkanélküliségének visszaszorításához, ám maguknak a tagállamoknak is mielőbb erőfeszítéseket kell tenniük.

Göncz Kinga közleményben hangsúlyozta, hogy az európai és a magyar szocialisták csaknem másfél évig kampányoltak az ifjúsági garanciarendszer európai szintű megvalósítása érdekében. Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője biztató kezdetnek minősítette, hogy a középtávú uniós keretköltségvetésben 6 milliárd eurót szánnak erre a célra, de megjegyezte: szeretnék, ha az összeg 10 milliárdra emelkedne, hogy minden fiatal részesülhessen belőle.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek