Költségtérítésre is milliókat kaphatnak a képviselők
Havonta átlagosan 755 ezer forintot költ az ország egy-egy honatyára. Ennek számottevő részét a költségtérítés teszi ki, a több százezres utazási támogatásból a leggazdagabb honatyák is juttatnak maguknak, írja a Népszabadság.
Óriási összegeket vehetnek fel az országgyűlési képviselők költségtérítési címén, számol be a lap. A polgármesterként is tevékenykedő Lázár János hódmezővásárhelyi fideszes képviselő volt a 2005-ös csúcstartó, több mint négymillió forintot vett fel utazásaira és további 1,2 milliót fővárosi lakásbérletére. Általános tapasztalat, hogy a legtöbbet az a képviselő keresheti ezzel, aki elég messze lakik a fővárostól, és nincs budapesti ingatlan a nevén. Bár az se jár rosszul, aki a fővárosban lakik: benzinpénzből példának okáért 2002 és 2005 között 13 millió forint könnyedén összejöhetett. Kapolyi László szocialista képviselő fel is vett ilyen nagyságrendű összeget, ami azért érdekes, mert ő valószínűleg erre nincs rászorulva. Igaz, Kapolyi is csupán azt tette, amit az átlag: költségtérítés címén tízmillió forintnál többet kétszáz képviselő vett fel a ciklusban.
Az önmegtartóztatáson kívül más aligha gátolja a képviselőket abban, hogy az adófizetők pénzét könnyedén a zsebükbe tegyék, ellenőrzés ugyanis alig van. Például lakhatási támogatás nem jár akkor, ha a képviselőnek van budapesti lakása (akkor viszont már igen, ha csak a felesége nevén van). Ám ha a képviselőnek van budapesti lakása, akkor is jó eséllyel megszerezheti a támogatást, írja a Népszabadság.
A szinte minden honatya által igénybe vett utazási-költségtérítés havi 155-től 353 ezer forintig terjed. A fővárosi honatyák így havi 155 ezer forintot kapnak benzinre Ebből a 95-ös benzin mostani átlagos árával számolva, kijön havonta 625 liter benzin, vagyis egy átlagos családi autót tízszer lehet belőle teletankolni.
A képviselőkre jutó összes személyi kiadás egyébként nem nő érdemben az idén a tavalyihoz képest: 3,5 milliárd forint lesz - mondta Bakos Emil az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója. Vagyis ebben az évben egy képviselő parlamenti munkájára átlagosan 9,1 millió forint jut, illetve havonta 755 ezer forintot költünk, olvasható a Népszabadságban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?