kapubanner for mobile

Kommunikációs szakadék? - a női lélek munkahelyi titkai

Sokakban fel sem merül, hogy a nők és a férfiak kommunikációja merőben eltér egymástól és hogy ez olykor nagymértékben befolyásolhatja a vállalati erőviszonyok alakulását is. Tartson Ön is lépést a kommunikációs technikák tudatos használatával!

A New York-i Catalyst nevű szervezet, mely a nők üzleti életben való elhelyezkedését támogatja az elmúlt időszakban zárta le átfogó kimutatását, mely elsősorban a nemek szerinti kommunikáció jelentőségét hivatott kimutatni a vállalatok életében. A tanulmány szerint a nők számára rendkívül fontos, hogy milyen módon beszélnek velük a férfi felettesek vagy beosztottak, így ennek szellemében ők is igazodnak a másik nem kommunikációs elvárásaihoz. Erről tanúskodott az a meghökkentő eredmény, mely szerint a nők 81 százaléka vette át azt a stílust, ami "a férfi menedzsereknek komfortos volt", míg ugyanezen magatartási szocializációt a férfiak csupán 39 százaléka tanúsította női munkatársaival vagy feletteseivel szemben.

A tanulmány szerint bár kommunikációs alaptechnikáink már kisgyermekkorunkban rögzülnek, fontos, hogy mindig visszajelzést kérjünk kívülállóktól is, amennyiben valamilyen 'meg nem értettségről', vagy más kommunikációs problémával állunk szemben. A nők túlnyomó része arra panaszkodik, hogy férfi munkatársaik egyszerűen nem figyelnek rájuk a beszélgetés során, sőt, gyakran ennek még látható jelét is adják. Ezt elkerülendő, hatékonyabbá tehetjük kommunikációnkat, ha megkérjük egy munkatársunkat, hogy figyelje a beszélgetést és adjon tanácsot: ő min változtatna. A kimutatás szerint a beszélgetésben adódó személyes hibák feltárásának ez az egyik leghatékonyabb és leggyorsabb módja.

További jellemző női kommunikációs probléma, hogy sok női munkatárs: halkan mondja el közlendőjét, illetve túl sok szóval írja körül a problémát. A célratörő közlésmód és elsősorban a határozott fellépés elsajátítása hosszú folyamat ugyan, de nagyban növelheti a kommunikáció hatékonyságát nem csupán a munkahelyen de a mindennapi életben is.

A kutatók szerint további érdekessége a nők munkahelyi viselkedésének, hogy beszédük során mondatbefejezéskor ahelyett hogy levinnék a hangsúlyt, inkább felviszik, ami a férfiakban legtöbbször azt az érzést kelti, hogy bizonytalanok saját véleményük hitelességében. A férfiak ilyenkor rövidre zárják a beszélgetést, vagy elnyomva a beszélgető felet -tehát a női munkatársat-, inkább saját véleményüknek adnak hangot.

A megoldás -a tanulmány készítői szerint- abban áll, hogy már az állásinterjún való részvételkor kezdjük el kialakítani saját, határozott kommunikációs stílusunkat. A nőknek már az első naptól beosztásuknak megfelelően kell kialakítani kommunikációs hálózataikat és stratégiájukat is. A későbbiek során csak úgy lehetnek megfelelően hatékonyak a vállalati interakcióikban, ha tudatosan és következetesen a célszemélyekkel szemben mindig ugyanazt a -kialakított és elvárt- kommunikációs stratégiát alkalmazzák.


A hvg jelentése nyomán
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen

Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk

91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából

Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk

Kapcsolódó hírek