Kompetenciamérés - Captain Szakértő
A program azoknak szól, akik a munkatársak kiválasztása, értékelése, képzésének kialakítása vagy éppen motivációjuk vizsgálata során szeretnék felhasználni a Captain tesztjeit. Vagy csak egyszerűen szeretnének többet tudni ezekről az eszközökről és felhasználási lehetőségükről.
Zárónapja: 2013. november 29., péntek 17:00
Helyszín: Budapest
A résztvevők kis csoportban elméleti- és gyakorlati képzésen vesznek részt, melynek során megismerhetik és elsajátíthatják a CAPTain Online Tesztrendszer tesztjeit, a tesztek elemzésének gyakorlatát és a tesztrendszer használatának ismereteit.
A képzés harmadik napját egy előre egyeztetett, közösen megbeszélt időpontban tartják meg. A program végére a résztvevők képesek lesznek a CAPTain Online tesztrendszer önálló használatára, melyről diplomát is kapnak.
Abban az esetben, ha egy cégtől 2 vagy 3 munkatárs jelentkezik, 15 százalék kedvezményt adnak a képzés díjából.
A jelentkezéseket korlátozott számban, a jelentkezés sorrendjében fogadják.
Szervező: Captain Hungary Kft., Kazi Sarolta
Elérhetőség: [email protected]
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?