kapubanner for mobile

Konzorcium hozott létre több mint 7 ezer munkahelyet fiatalok számára

A Győri Szakképzési Centrum vezette konzorcium 2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott, hogy széles körben ismertté tegye a gyakornoki programokat a fiatalok és a gazdálkodó szervezetek körében; a projekt célja a fiatalok foglalkoztatásának növelése volt - közölte a Győri Szakképzési Centrum.

A fejlesztés eredményeként a szakképzési centrumok az ország jelentős részét lefedő információs és tanácsadói hálózatrendszert alakítottak ki, és 70 302 fiatalt, valamint 11 673 kis- és középvállalkozást tájékoztattak az IGR és a gyakornoki programok nyújtotta lehetőségekről.

A konzorcium a vissza nem térítendő támogatást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban nyerte el. A projekt a Széchenyi 2020 programban, az Ifjúsági Garancia Rendszer (IGR) részeként valósult meg. 
Ennek köszönhetően a projekt a Gyakornoki program és az Új gyakornoki program keretein belül idén szeptemberig mintegy 7274 új munkahely megteremtéséhez járult hozzá.

A konzorciumot a Heves Megyei, a Kisvárdai, a Baranya Megyei, a Szegedi és a Székesfehérvári Szakképzési Centrum alkotta.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek