Korán halnak a halászok az Egyesült Államokban
Az amerikai kormány idén is felmérte, melyek voltak a legveszélyesebb foglalkozások tavaly. Továbbra is a halászok vesztik életüket leggyakrabban munkájuk során, őket a pilóták és a favágók követik.
Az elmúlt év biztonságosabb volt az amerikai munkások számára a 2005-öshöz képest: tavaly 100 ezer munkásra vetítve 3,9 százalékos volt a halálozási arány, szemben a tavalyelőtti négy százalékkal, írja a CNN Money.
Évről évre a kereskedelmi halászat a legveszélyesebb amerikai munka, és ez az idén sem változott. 100 ezer munkásra vetítve tavaly 141,7 ember esett munkája áldozatául, ami messze a legnagyobb halálozási arány a foglalkozások közt.
Szintén naponta kell szembenézniük a veszéllyel a hivatásos pilótáknak is, így ők szerepelnek az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) listájának második helyén.
Ugyan a szénbányászat nem szerepel a Top10-es listán, de tavaly közel megduplázódott az ilyen halálesetek száma. 100 ezer bányászból 49,5 veszítette életét munka közben a tavalyi évben.
A bűnözés szintén jelentős rizikófaktort jelent. Az elmúlt két évben a Vocelli Pizza két alkalmazottját is lelőtték. Szintén gyakran esnek gyilkosság áldozatául a taxi- és limuzinsofőrök, valamint a vegyeskereskedések eladói.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?