Közel 10 százalékkal nőttek a szlovák bruttó bérek
Az idei első negyedben a bruttó fizetés átlagosan havi 20 443 korona (163 455 forint) volt Szlovákiában, 10,4 százalékkal magasabb, mint a tavalyi első negyedben. A reálértékben a bérek 6,2 százalékkal nőttek, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban kedden.
A tavalyi első negyedhez képest minden ágazatban nőttek az átlagbérek, a legnagyobb növekedés a közigazgatási dolgozók bérében mutatkozott, őket az egészségügyi és szociális ágazat alkalmazottai követték, 16,4 százalékkal. A legalacsonyabb növekedést, 3,8 százalékosat, a szálloda és vendéglátóiparban regisztrálták.
Szlovákiában a tizenkét havi infláció áprilisban 3,7 százalékra emelkedett a márciusi 3,6 százalékról; tavaly áprilisban 2,0 százalékos volt. Tavaly a szlovák nemzetgazdaság átlagában számszerűleg 7,2 százalékkal, reálértékben 4,3 százalékkal emelkedett a bruttó átlagbér.
Tavaly Szlovákiában a távközlésben voltak a legmagasabbak havi átlagbérek. A statisztikai hivatal összesítése szerint ez 48 927 korona (386 800 forint) volt. A hivatalos statisztika szerint a leggyengébben fizetett ágazat tavaly is a szálloda- és vendéglátóipar volt, havi 10 646 koronás (84 239 forint) átlagbérrel. 2006-tal összevetve a bérek tavaly nominálisan leginkább a távközlésben növekedtek: 20,6 százalékkal, míg a leggyengébben, mindössze 4 százalékkal, a nagykereskedelemben. Az átlagos reálbér ugyancsak a távközlésben nőtt a leginkább: 17,3 százalékkal, míg a bérnövekedésben hátul kullogó nagykereskedelemben csak 1,2 százalékos volt az emelkedés.
Összehasonlításul: Magyarországon a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az első negyedévben 196 000 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 185 500 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 226 600 forintot ért el. A bruttó átlagkeresetek összességében 6,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 6,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az első negyedévi reálkereset 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztói árindex 6,9 százalékos növekedése mellett, jelentette a Központi Statisztikai hivatal május 16-án.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 2 hete
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 2 hete
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 1 hónapja
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 1 hónapja
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 1 hónapja
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Bértáblák 2026 2 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben