kapubanner for mobile

Közel 1000 milliárd a foglalkoztatásra

Több mint 983 milliárd forint támogatást hagyott jóvá a magyarországi foglalkoztatás növelésére és a közszolgáltatások javítására az Európai Szociális Alap (ESZA) és a magyar kormány társfinanszírozásában megvalósuló két program keretében az Európai Unió - közli a Napi Gazdaság.

images

A nagyobb volumenű ezek közül, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 943 milliárd forinttal, a fennmaradó 40 milliárd forint pedig, az Államreform Operatív Program (ÁROP) forrásait bővíti. Mindkét program az Európai Unió elkötelezettségét jelzi az emberi erőforrás fejlesztésére szánt beruházások minőségének és intenzitásának növelésére -jelentette ki Vladimir Spidla, az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztosa.

Magyarország jövője a minőségi oktatáson és az ezen alapuló foglalkoztatáson múlik, ezért kiemelt célunk, hogy a lehető legtöbb ember térjen vissza a munkaerőpiacra az inaktívak közül, operatív programjaink épp ezért koncentrálnak erre a két területre. Az államreform operatív program forrásaiból megújítjuk a közigazgatást, mely a közszolgáltatások könnyebb elérését, valamint minőségi szolgáltatásokat jelenti - hangsúlyozta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

A magyarországi 57 százalékos foglalkoztatási ráta jelentősen elmarad a Lisszabonban célként kitűzött 70 százaléktól, így a foglalkoztatottak arányának növelése, a hátrányos helyzetűek körülményeinek javítása és az emberi erőforrás fejlesztése a legfontosabb célok között van - olvasható a Napi Gazdaságban.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek