Közel 70 első helyet szerzett az SZTE az OTDK-n
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz utóbbi évek legjobb eredményét érték el a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia tizenhat szekciójának versenyein. A 2009 áprilisában megrendezésre került OTDK-n a szegedi hallgatók 184 dobogós helyezést - köztük 67 első, 55 második és 62 harmadik díjat - szereztek, de több mint öt tucat különdíjat és dicséretet is elnyertek.
Idén is az egyetem Természettudományi és Informatikai Karának hallgatói nyerték el a legtöbb dobogós helyezést (78) és egyben első díjat (27). Története legjobb eredményét érte el az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, mely 12 díjazott dolgozatával a legeredményesebbnek bizonyult az ország jogi karai közül az Állam- és Jogtudományi Szekcióban. Tarolt a Szegedi Tudományegyetem az OTDK Közgazdaságtudományi Szekcióján is. A rendezvényen az egyetem hallgatóinak 13 bemutatott dolgozatából 11 díjazott lett, mellyel az egyetem abszolút első lett a karok rangsorában, megelőzve olyan intézményeket, mint a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kara vagy a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara.
A legnépesebb Humán Tudományi Szekciónak otthont adó SZTE Bölcsészettudományi Kar az első helyek számát tekintve bizonyult a legsikeresebbnek (SZTE: 14, ELTE:12), de az intézményenként induló és helyezést elért diákok arányát összevetve is a szegediek lettek a legeredményesebbek: csaknem minden második dolgozat szerzett helyezést. Kiemelendő továbbá a kar pszichológushallgatóinak szereplése is. Ők huszonkét dolgozattal szerepeltek Pécsett, és összesen tizenkét díjat hoztak el: ezzel az SZTE Pszichológiai Intézet lett az ország legeredményesebb képzőhelye.
Első díjat hoztak el tudományterületükön a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, a Mérnöki Kar és a Mezőgazdasági Kar hallgatói is.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?