kapubanner for mobile

Közel ezer fővel nőtt az álláskeresők száma Zalában

Közel ezer fővel nőtt tavaly decemberben az álláskeresők száma Zala megyében; az év utolsó hónapjában 15.182 munkanélkülit tartottak nyilván a kirendeltségeken, ami novemberhez képest 6,8 százalékos növekedést jelent - közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja csütörtökön az MTI-vel.

images

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest viszont tavaly decemberben 13,5 százalékkal mérséklődött az álláskeresők aránya; 2010 decemberében még több mint 17.555 főt tartottak nyilván Zala megyében. Az elmúlt tíz év adatai szerint a 13,5 százalékos csökkenés tavaly volt a legkedvezőbb, ugyanis - 2001 és 2006 kivételével - minden év végén több volt az álláskeresők száma, mint egy évvel korábban.

Tavaly november és december között Lenti térségében közel 11 százalékkal, Zalaegerszeg környékén 9 százalékkal, Letenye térségében 8 százalékkal nőtt az álláskeresők száma, míg Keszthely, Nagykanizsa és Zalaszentgrót körzetében 3-5 százalék közötti volt az emelkedés.

A pályakezdő fiatalok aránya Keszthely és Zalaszentgrót térségében volt a legmagasabb, meghaladta a 9 százalékot. A megyében a regisztrált álláskeresők 7,4 százaléka, mintegy 1.116 fő pályakezdő.

A decemberben nyilvántartásba vett álláskeresők közül közel 600-an a feldolgozóiparban, 400-an az építőiparban dolgoztak korábban. További közel 400 főt a mezőgazdaság, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, kereskedelem, járműjavítás, a közigazgatási, közösségi, személyi szolgáltatás területén foglalkoztattak.

Decemberben a nyilvántartásból kikerülők több mint fele, mintegy 800 fő tudott munkába állni, 500 főt pedig az együttműködés hiánya miatt zártak ki a regisztrációból.

A munkáltatók az év utolsó hónapjában 1.400 új munkahelyet jelentettek be, így az előző havi álláshelyekkel együtt 2.200 munkalehetőség volt a megyében. A hónap végén még 900 betölthető állás volt, ebből közel 600 a zalaegerszegi kirendeltség körzetében. Az új állások több mint háromnegyedére támogatás igénybe vétele nélkül keresnek munkavállalót. A támogatott állások 60 százaléka közmunka lehetőség, közel 25 százaléka bérhez, 15 százaléka pedig munkahelyteremtéshez kapcsolódó támogatást, amit a munkáltató igényelhet.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről

Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk

Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak

2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk

Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk