Közmunkásoknak és munkanélkülieknek nem járnak a milliók
Megjelentek a kormány otthonteremtési programjának részletei, melyek a háromgyerekeseket akár kétszer 10 millió forintos támogatással kecsegteti. De lesznek, akik kiszorulnak a támogatotti körből, írja a Világgazdaság.
A pár legalább egyik tagjának folyamatos, kétéves egészségbiztosítással kell rendelkeznie, maximum 15 napos megszakítással. Illetve az igénylést megelőző 180 napban munkaviszonnyal kell rendelkezni. Azok igényét nem fogadják el, akinek álláskeresési támogatásból, szakképző iskolai tanulmányokból, esetleg közmunkából származik biztosítása. A közfoglalkoztatás beszámítására külön rendeletet ígérnek.
A külföldről hazatérő munkavállalók viszont jogosultak a támogatásra, ahogy erről már korábban is hírt adtunk.
Azonban érdemes arra is figyelni, hogy amennyiben nem sikerül teljesíteni a vállalásokat, ez alól kivétel az orvosi indok, az alapkamat ötszörösével köteles visszafizetni az állami támogatást a kedvezményezett. Orvosi indok esetén a kamatokat elengedik, de a támogatást akkor is vissza kell fizetni.
Egy és két gyerek esetén is növekszik a támogatás. Két gyereknél 2,6 millió, egynél pedig 600 ezer forint jár új lakásra. Használt lakások vásárlásánál egyszerűsödik a rendelet.
Világgazdaság
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 6 napja
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró? 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 4 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?