Krónikus munkaerőhiánnyal küzd Románia, megduplázzák a külföldi vendégmunkások számát
Megduplázta a román kormány az Európai Unión kívülről befogadható külföldi vendégmunkások keretszámát: az augusztus 11-én elfogadott kormányhatározat szerint a hatóságok idén a tervezett 25 ezer helyett 50 ezer új munkavállalási engedélyt bocsáthatnak ki.
A krónikus munkaerőhiánnyal küzdő Románia - amelynek mintegy négymillió állampolgára vándorolt el nyugat-európai országokba amióta belépett az EU-ba - évről évre emelte a keretszámot: 2017-ben ötezer, 2018-ban tízezer, 2019-ben 20 ezer EU-n kívülről érkezett új vendégmunkást fogadott be.
Tavaly a koronavírus-járvány miatt valamelyest visszaesett a kereslet a munkaerőpiacon és a 2020-ra megszabott 30 ezres keretszámot csak 90 százalékban használták ki a munkáltatók.
Az augusztus 11-i kormányhatározat indoklása szerint vsizont idén jelentősen megnőtt a munkaerő-kereslet. Az év első felében a tavalyinál 27 százalékkal több kérelmet adtak be, az Országos Munkaerő Ügynökség pedig több mint 14 ezer munkavállalási engedélyt bocsátott ki, ami az éves kontingens 56 százaléka.
Romániában az idei év első öt hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 2,77 százalékkal 160 ezerre emelkedett a betöltetlen állások száma, ezek közül csaknem 30 ezret pedig huzamosabb ideje nem tudnak betölteni a munkáltatók.
A bukaresti gazdasági sajtóban megjelent adatok szerint idén márciusban 54 793 Európai Unión kívülről érkezett vendégmunkás dolgozott érvényes munkavállalási engedéllyel Romániában, legtöbben Törökországból (6916), Moldovából (4747) és Vietnámból (4708) érkeztek és a főleg az építőpiparban, vendéglátásban, fuvarozásban illetve a sütőiparban vállaltak munkát.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?