Külföldi munkavállalókat várnak Svájcba
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMég több külföldi munkaerőre van szükség a svájci Basel, Genf és Zürich városokban, ezért az illetékes kantonok arra kérték kedden az alpesi ország kormányát, hogy a jövőben több embernek adjon ki munkavállalói vízumot az Európai Unión kívüli, harmadik országokból - írja az MTI.
A svájci kormány az egész 2017-es évre csak 7500 ilyen vízum kiadását hagyta jóvá. A három szóban forgó kanton viszont már az év elején kimerítette a harmadik országból érkező szakképzett munkavállalók rá eső kvótáját.
A svájciak népszavazáson mondtak nemet a bevándorlás fokozására, és a kormány ezért csökkentette az EU-n kívüli országokból pályázók számára kiadható vízumok számát. A városok azonban attól tartanak, hogy elveszítik versenyképességüket, mert a vállalatok, a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek a magas színvonalat igénylő pozíciók betöltésére nem mindig találnak megfelelő jelöltet a Svájcból, illetve az EU-tagállamokból jelentkező pályázók között - hívták fel a figyelmet svájci gazdasági vezetők közös írásukban. Elsősorban az informatika, a kommunikációs technológia, a pénzügy és a gyógyszeripar terén mutatkozik munkaerőhiány.
A svájci törvények értelmében egy-egy külföldi munkavállaló alkalmazása előtt a munkáltatónak meg kell bizonyosodnia arról, hogy az adott pozícióra nem jelentkezett megfelelő pályázó Svájcból vagy az Európai Unióból.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek