kapubanner for mobile

Leépít és jegyárat emel az olasz vasút

Leépítés és jegyáremelés várható az olasz vasútnál, hogy a céget megmentsék a pénzügyi összeomlástól - jelentette ki pénteken az olasz közlekedési miniszter.

Tommaso Padoa Schioppa szerint a jegyárak jóval az európai átlag alatt vannak Olaszországban. A szakszervezetek máris sztrájkokat helyeztek kilátásba.

A miniszter utalt arra is, hogy a vállalatnál folyamatban van egy négy évre szóló átalakítási program, amelynek keretében egyebek mellett csökkentenék a mozdonyvezetők számát: két masiniszta helyett a világszerte alkalmazott gyakorlatnak megfelelően csak egy vezetné a vonatot.

Az olasz államvasútnak 6 milliárd euró a hiánya, naponta 6 millió eurót tesz ki a vesztesége. Ehhez hozzájárult, hogy Silvio Berlusconi kormánya tavaly 30 százalékkal megnyirbálta a vállalat támogatását, és leállította a beruházásokat.

Folyamatban van egy 3-4 milliárd eurós tőkeemelés a vállalatnál, de ezt Brüsszelnek még jóvá kell hagynia. A vállalat karcsúsítás ennek a támogatásnak a feltétele.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek