kapubanner for mobile

Legfontosabb az értelmes munka
Németországi felmérés a munkahelyi elégedettségről

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Németországban a női munkavállalók fontosabbnak tartják a jó munkahelyi légkört és a fix munkaidőt férfi kollégáiknál. A fiatalok jobban értékelik a vezetői dicséretet, és szeretik az önálló felelősséggel járó munkát. Többek között ez derül ki a Young Nurse német magazin felméréséből, mely egy reprezentatív felmérésen 5000 német munkavállalót kérdezett.

A megkérdezettek szerint a legfontosabb az az érzés, hogy valami értelmeset csinálnak a munkahelyen (92 százalék). A jó munkahelyi légkört, azaz a főnökkel és a kollégákkal való jó kapcsolatot a férfiak 84 százaléka, míg a nők 92 százaléka tartotta nagyon fontosnak. A német munkavállalók 86 százaléka szintén lényegesnek ítélte a főnök elismerő szavait. A vezetői dicséret a fiataloknál még nagyobb súllyal esik a latba. A 24 év alattiak körében tízből kilencen vélik fontosnak a vezető bíztató megjegyzéseit.

A jó főnök tulajdonságaira vonatkozó kérdésre 83 százalék a megértést, 72 százalék a hozzáértést emelte ki (több tulajdonságot lehetett említeni). A munkavállalók 59 százaléka a világos alá-fölérendeltségi viszony híve, míg 30 százalék nem szeretne meghatározott merev hierarchiát.

A stressz csökkentését a megkérdezettek többsége a munkahelyi elégedettségben látja, majdnem minden második dolgozó a sportot, a kikapcsolódást is említette.

Önálló felelősségre a munkavállalók 46 százaléka, míg a fiatalok 52 százaléka vágyik. A férfiak és a nők között a leglényegesebb eltérés a munkaidő kérdésében mutatkozott. A férfiak 44 százaléka, míg a nőknek 60 százaléka híve a meghatározott munkaidőnek.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek