Lemond a Yahoo vezére
Lemond pozíciójáról a Yahoo internetes cég vezérigazgatója és alapítója, Jerry Yang.
A hétfőn bejelentett lemondás csak akkor lép életbe, ha már megtalálták a vezető utódját. A keresésben és a kiválasztásban egyébként maga Yang is részt vesz - értesült az AP. A "jelöltek" között van Sue Deckler elnök és Dan Rosenweig ügyvezető, de elképzelhető, hogy az igazgatótanács tagjai közül választanak új vezért.
Az alapító továbbra is a cégnél marad, tagja lesz az igazgatótanácsnak. Yang korábban arról tett nyilatkozatot, hogy továbbra is a vezérigazgatói székben kíván maradni, de az igazgatótanácsra hatalmas nyomás nehezedett a részvényesek oldaláról a cég értékpapírjainak zuhanórepülése miatt.
Az 1994-ben alapított társaság 2003 óta nem ért ilyen keveset, mint most, hétfőn 10,63 dolláron zárt a tőzsdén. Május elején a Microsoft még részvényenként 33 dollárt adott volna a vállalatért, ezt Yang elutasította 37 dolláros árat követelve. Az ügylet így végül meghiúsult.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek