Lemond az AOL technológiai igazgatója
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLemond a keresőóriás, az AOL technológiai igazgatója, Maureen Govern, illetve további két alkalmazottól válik meg a cég. Nemrég számtalan kritika érte a vállalatot a kirúgott több ezer dolgozó miatt.
Ismeretlen forrás szerint (az illető nem kívánja feltárni azonosságát) az internetre feltöltött adatokért felelős kutatót és a kutató felettesét - aki a Governnek számolt be - elbocsátották. Az AOL elnök-vezérigazgatója, Jon Miller e-mailben tájékoztatta a cég alkalmazottait: Govern azonnal elhagyja a vállalatot.
A múlt hónapban a kutatók olyan adatokat tettek elérhetővé az AOL keresőjén keresztül, melyek titkosak voltak. Később megszüntették ezt a biztonsági rést és bocsánatot kértek, azonban a közvélemény élesen bírálta a vállalatot - írja a silicon.com.
A korábbi technológiai igazgató veszi át Govern helyét
Ideiglenesen John McKinley veszi át Govern helyét. McKinley jelenleg az AOL Digital Services elnöke, azonban 2003 és 2005 között a vállalat technológiai igazgatója volt.
Miller egy másik levélben arról tájékoztatta a dolgozókat, hogy a vállat új módszereket dolgoz ki a titkosításra és figyelemmel kísérik a jövőben keresett adatok forgalmát. A vállalat ezen kívül fontolóra veszi, hogy megszigorítja az elérhető adatokat, beleértve a kereshetőeket és a nem nyilvánosakat is.
Menedzsment Fórum

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?