Lezárult a Bizalom és munka telepprogram
Lezárult a hétvégén a Bizalom és munka elnevezésű telepprogram, amelynek keretében az ország nyolc szegregált településrészén több mint száz épület újult meg - közölte a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) kommunikációs osztálya.
A TKKI által megvalósított mintaprogramot a mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű családok felzárkózásának segítésére dolgozta ki a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság.
A közlemény szerint a projekt során a helyiek felújítottak 119 házat és közösségi programokat biztosító 26 létesítményt, valamint hatszázan vettek részt képzésekben, közülük 360-an tanúsítványt is szereztek. A program végén Nyíregyházán állásbörzét szerveztek, ahol már munkaszerződéseket is kötöttek helyi vállalkozók a képesítést szerzőkkel.
A szociális munkások folyamatosan részt vettek a helyi közösségek életében, és a telepeken élők bevonásával valósították meg a szociális és közösségi programokat, a házak felújítását, továbbá a foglalkoztatottság javításáért a felzárkóztató és a képességfejlesztő képzéseket.
A gyakorlatcentrikus, elsősorban építőipari képzéseknek köszönhetően a résztvevők ezentúl többi között falazási, hőszigetelési, festési és mázolási munkákat is el tudnak végezni, és elsajátították a konyhakertművelést és a kisállattartást is.
A közlemény szerint a projekt során a helyiek felújítottak 119 házat és közösségi programokat biztosító 26 létesítményt, valamint hatszázan vettek részt képzésekben, közülük 360-an tanúsítványt is szereztek. A program végén Nyíregyházán állásbörzét szerveztek, ahol már munkaszerződéseket is kötöttek helyi vállalkozók a képesítést szerzőkkel.
A szociális munkások folyamatosan részt vet
A TKKI, a helyi önkormányzatok, a civil szervezetek, az egyházak és a vállalkozások együttműködésével megvalósuló féléves program Ózdon a Velence- és Hétes-telepen, Tiszaroffon, Szolnokon a Motor utcában, Baranya megyében Komlón és Vajszlón, Nyíregyházán pedig a Huszár- és a Keleti lakótelepen valósult meg.
A gyakorlatcentrikus, elsősorban építőipari képzéseknek köszönhetően a résztvevők ezentúl többi között falazási, hőszigetelési, festési és mázolási munkákat is el tudnak végezni, és elsajátították a konyhakertművelést és a kisállattartást is.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?