kapubanner for mobile

LIGA: másképp is megelőzhetők a sztrájkok

A LIGA Szakszervezetek továbbra is elutasítja a sztrájktörvény módosítását, egyben felszólítja a munkáltatói oldalt, hogy a jövőbeni sztrájkok elkerülése érdekében arra koncentráljanak, hogy elkerüljék a munkaügyi szabálysértéseket, törvényesen és tisztességesen foglalkoztassák a munkavállalókat.

A LIGA hétfői közleménye szerint amennyiben így tesz a munkáltatói oldal, a sztrájkok is elkerülhetőek. A LIGA Szakszervezetek célkitűzései között a törvény hatályának kiterjesztése is szerepel, oly módon, ahogy a fejlettebb szakszervezeti kultúrával rendelkező nyugati országokban is, ahol például a fegyveres és rendvédelmi dolgozókra is kiterjed. Az érdekvédelmi tömörülés közleménye szerint a Vállalkozók Országos Szövetsége - az OÉT munkáltatói oldalával egyetértésben - folyamatosan támadja az alkotmányos jogaikat gyakorló munkavállalókat, akik legvégső törvényes eszközükkel, a munkabeszüntetéssel próbálják elérni, hogy munkáltatójuk és a cég tulajdonosai meghallgassák kéréseiket.

A LIGA úgy látja, kevés hangsúlyt kapnak a munkáltatói szabálysértések, például az, hogy az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség tavalyi ellenőrzései során a munkavállalók mintegy 70 százalékát szabálytalanul foglalkoztatták. Az érdekképviselet kifogásolta azt is, hogy több esetben kiragadott példán keresztül vizsgálják az eseményeket, miközben Magyarországon nemzetközi szinten mérve, nagyon alacsony a sztrájkok száma. A szakszervezeti tömörülés szerint nyilvánvaló, hogy a tömegközlekedésben a sztrájk nagyobb kellemetlenséget okoz egy város lakóinak, mint például egy gyáregység dolgozóinak sztrájkja, azonban nem tagadható meg egyetlen munkavállalótól sem, hogy éljen alapjogaival.

Egy tömegközlekedési sztrájk során természetesen meg kell próbálni a lehető legkisebb kárt okozni az utazóközönségnek, de fontos tudni, hogy a megoldás kulcsa - minimálisan az érdemi tárgyalások megkezdése - a munkáltatók és a tulajdonosok kezében van - mutat rá a közlemény.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek