kapubanner for mobile

Ma egyeztetnek az e-bevallás ügyében

Ismét egyeztetést tartanak a Pénzügyminisztérium (PM) illetékesei és a szakmai szervezetek a havi elektronikus adóbevallás ügyében a két hónappal ezelőtt lezajlott konzultáció folytatásaként. A megbeszélés egyik fő témája az lesz, hogyan lehetne megoldani azoknak a munkáltatóknak, vállalkozásoknak a problémáját, amelyeknek 2007 elejétől át kell térniük az elektronikus havi adóbevallásra, de önmaguktól erre nem lennének képesek - tudta meg a Világgazdaság.

A tárca korábbi terveivel összhangban abban gondolkozik, hogy pályázatot írnak ki a könyvelőirodák részére. Minden kistérségben lenne egy könyvelőiroda, amely a pályázaton nyert összeg ellenében elkészítené és elküldené azoknak a mikrovállalkozásoknak a bevallását, amelyeknek a technikai feltételei ezt nem teszik lehetővé, így az említett vállalkozások mentesülnének az elektronikus adóbevallás teljesítése okozta pluszterhektől - tájékoztatta a Világgazdaságot a szakminisztérium.

Zara László, a Magyar Adótanácsadók Egyesületének elnöke szerint azonban szerencsésebb lenne, ha azok az irodák nyerhetnének támogatást, amelyeknek a segítségére igény van, függetlenül attól, hogy egy meghatározott egységben hány ilyen könyvelőcég can. A szakember úgy véli, a szakmai kontroll érvényesülése miatt célszerű lenne feltételül szabni, hogy az adott iroda tagja legyen a Könyvelők Fórumát létrehozó három szervezet (az adókamarán kívül a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete, illetve a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete) egyikének.

Közben a május 12-én debütált havi elektronikus adóbevallással összefüggésben folyik a mulasztók bírságolása, illetve a januártól az új rendszerbe belépni kötelezettek tájékoztatása. Mint ismert, az első körben mintegy ötvenezer cégnek kellett áttérnie a magánszemélyeknek kifizetett juttatásokkal kapcsolatban előírt, elektronikus úton történő havonkénti adóbevallásra. Ebből a csoportból még 1299-en nem regisztráltatták magukat az okmányirodáknál - ez szükséges a rendszerbe való belépéshez. Esetükben megindult a büntetés. A mulasztás "ára" félmillió forintra rúghat - írja a Világgazdaság.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek