Ma folytatódik az OÉT bértárgyalás
Ma folytatódik az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülése a jövő évi béremelések ügyében. A konszenzusra egyelőre úgy tűnik, kevés az esély.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács ma folytatja plenáris ülését a 2007-es keresetnövelésekről. Úgy tudni, hogy a tárgyalás sikeres kimenetelét egyelőre ellehetetleníti, hogy a munkaadói oldal már korábban bejelentette, addig nem tesznek béremelés-javaslatot a versenyszférát illetően, míg a szakképzetteknek járó garantált bérminimum ügyét nem tisztázzák. A tavaly novemberben az OÉT által hozott bérminimum a szakmunkások minimális keresetét irányozta elő három évre: ennek mértéke 2007-től 65.500 forint/hó/fő lenne. A problémát az okozza, hogy az Áfeosz és a Kisosz, valamint több érdekvédelmi szervezet is szorgalmazta az elmúlt időszakban, hogy függesszék fel e bérminimum intézményét, mert az beláthatatlan következményeket indukálna a munkaerőpiacon. Csak a kiskereskedelemben példának okáért 81.000 dolgozó bérkorrekcióját vonná maga után a 2007-es előirányzott bérminimum ami éves szinten 5 milliárd pluszkiadást jelentene a munkáltatóknak.
Az Áfeosz főtitkára a Világgazdaság számára megerősítette a hírt, miszerint továbbra is kitartanak amellett az álláspontjuk mellett, hogy a nemrégiben életbe lépett megszorító csomag miatt átmenetileg fel kell függeszteni a bérminimum intézményét. Egyelőre úgy fest, hogy a munkaadói oldal 9 szervezetének többsége is egyetért ezzel, bár a VOSZ korábban jelezte, hogy a minőségi szakmunka presztízsének növelése érdekében ő elfogadhatónak tartaná a bérminimum-megállapodás tartását.
Az erőteljes ellentétek miatt és a munkaadói oldal konszenzusának hiányában kétséges, hogy milyen sikerrel fog járni a mai érdekegyeztető ülés.
A Világgazdaság értesülései nyomán

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?