Ma új vezére lehet a BKV-nak
A Fővárosi Közgyűlés ma folytatja múlt csütörtökön elnapolt ülését, ahol várhatóan döntenek a BKV vezetőjének cseréjéről. cikk küldése nyomtatás
A BKV vezérigazgatói posztján bekövetkező változást a frissen megválasztott szocialista városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós kezdeményezte. Az általa javasolt Antal Attila személyét mind az öt közgyűlési frakció elfogadhatónak tartja.
A kormánypárti frakcióvezetők kezdeményezik annak a múlt héten elnapolt témának az újbóli megtárgyalását is, hogy a közgyűléstől a gazdasági bizottsághoz telepítsenek több tucat hatáskört, köztük a közműcégek vezetőinek a kinevezését is. Gy. Németh Erzsébet (MSZP) indítványára ezt a javaslatot a múlt héten több kormánypárti képviselő is elutasította. A közgyűlésben várhatóan most sem lesz meg ehhez a városvezetői javaslathoz a 34 kormánypárti szavazat.
Hunvald György (MSZP) közölte, hogy addig nem szavazza ezt meg, amíg Demszky Gábor nem jelöli Gy. Németh Erzsébetet főpolgármester-helyettesnek. Elutasítja a hatáskörök áttelepítésének szándékát a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője is. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője szerint, ha számos fontos közgyűlési hatáskörrel együtt a közműcégek vezetőinek kinevezése is a gazdasági bizottsághoz kerül, "akkor tulajdonképpen nem Demszky Gábor lesz a főpolgármester, hanem a gazdasági bizottság elnöke".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?