kapubanner for mobile

Ma véglegesíthetik a költségvetést - véghajrában a kormány

A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja ma az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt.

Az Országgyűlés honlapján található törvényjavaslat többi között tartalmazza a Banai Péter Benő, a tárca költségvetésért felelős helyettes államtitkára által péntek délután jelzett, a gazdasági stabilitási törvényt érintő változást is. Ennek értelmében a stabilitási törvényt a rosszabb makrogazdasági pályához igazítják, és az a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt ír majd elő 2013-ra.

A jogtechnikai módosításokon túl a salátatörvény tartalmazza, hogy változik egyes adóbevételeknek a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti megoszlása. Ennek értelmében - az érintett adónemek esetében - a fővárosi önkormányzat a bevételek 47 százaléka helyett 51 százalékában részesül, míg ennek megfelelően a kerületi önkormányzatok bevételi aránya 53 százalékról 49 százalékra csökken.

A salátatörvényben arra tesz javaslatot a kormány, hogy az önkéntes tagdíjfizetési eleven működő magánnyugdíj-pénztári rendszer aktív központi nyilvántartását - deregulációs célból - szüntessék meg. Ennek megfelelően kezeli a nyilvántartás jövőbeli kezelésének módjait.

A törvényjavaslat értelmében az adózás rendjéről szóló törvényben szabályozzák a pénztárgépeknek a központi nyilvántartásba való bekötésének részleteit. A forgalmazással kapcsolatos legsúlyosabb visszaélésekre 10 millió forintos, a kötelezettségek kisebb megszegésénél magánszemélynél 500 ezer forintig, nem magánszemélynél pedig 1 millió forintig terjedő bírságot lehet majd kiszabni.

Az NGM emellett rendelet megalkotását helyezi kilátásba az új típusú, az online kommunikációra képes elektronikus memóriás pénztárgépekre való áttérés anyagi megterhelésének kormányzati enyhítése érdekében. Emellett az általános forgalmi adóról szóló törvényt érintő módosítás értelmében az állami adóhatóság a közvetlen adatlekérdezés alól bizonyos esetekben felmentést adhat.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával a kormány lehetővé tenné - a szociális biztonsági egyezményben részes állam területén élő nyugdíjasoknak - a nyugdíj közvetlen, külföldi bankszámlára történő utalását. Az utalás költségét ebben az esetben a nyugdíjas viseli, de a költségkímélés érdekében kérheti az ellátás negyedévi, félévenkénti vagy évenkénti teljesítését is.

A salátatörvény a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatosan több pontosítással is él. Így a visszatérített jutalék- és díjbevételeket nem terheli illetékfizetési kötelezettség. A javaslat egyben egyértelművé teszi, hogy az illeték hatálya alá tartoznak a külföldi székhelyű pénzforgalmi szolgáltatók magyarországi fióktelepei is.

A kormány ezen kívül több ponton is módosítaná a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt. A változásra - a minisztérium részletes indoklása szerint - azért van szükség, mert ezeket a területeket korábban vagy kormányrendeleti, vagy költségvetési szinten szabályozták.

MTI/Népszabadság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk

Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk