Már nem olyan vonzó a nyugati munka
Munkaközvetítők és a mezőgazdasági munkaadók tapasztalatai szerint súlyos munkaerőhiány alakult ki Nagy-Britanniában. A lengyel, litván és lett dolgozók érdeklődése alábbhagyott a szigetország munkalehetőségei iránt, mivel a hazai bérek emelkedése és a szaporodó munkahelyek egy részüket otthon marasztalják, írja a Napi Gazdaság.
Emellett részben igen rossz tapasztalatokat szereztek az agrárgazdaságok munkafeltételeiről, volt olyan hely például, ahol napi 14 órát kellett dolgozniuk. A brit belügyminisztérium adatai szerint az országban 2005-ben érte el tetőpontját a kelet-európaiak foglalkoztatása, amikor az agrárágazatban 22,7 ezren dolgoztak. 2006-ra ez 19,9 ezer alá csökkent, míg 2007 első három hónapjában már csak 3400-an érkeztek Nagy-Britanniába a hagyományos küldő országokból munkát keresve.
Az oroszok ugyanakkor még érdeklődnének a lehetőség iránt, ám az ő munkavállalásukkal szemben kemény korlátozásokat vezetett be a kormány. Rövőre teljesen megtiltják az EU-n kívüli munkaerőimportot. A termelők úgy vélik, a betakarítási gondok nem vezetnek majd az árak emelkedéséhez, hiszen azokat a nagy hipermarketláncok diktálják, nem pedig a termékek előállítói. Ugyanakkor a hiányzó hazai áru helyét az USA-ból, Izraelből és egyes latin-amerikai országokból származó gyümölcsök és zöldségek foglalhatják el.
Eközben Németországban a spárga betakarítását veszélyezteti a vendégmunkások hiánya. Míg 2005-ben 220 ezer külföldi dolgozott a német földeken, addig 2007-ben már csak 178 ezer. A gondok forrása egy törvénymódosítás, amely 90 százalékról 80-ra szállította a földeken foglalkoztatható külföldiek arányát, számol be a Napi Gazdaság.
A munkaerő kivándorlás miatt azonban a lengyel munkaügyi miniszter a napokban szándéklevelet írt alá indiai kollégájával arról, hogy a 2012-es labdarúgó európai bajnokság megrendezéshez szükséges sportlétesítmények megépítéséhez indiai munkaerőt is bevonnának.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?