kapubanner for mobile

Már nyolcezer Start-kártya igénylés futott be

Október elseje óta már csaknem 8 ezren álltak munkába a Start-kártya segítségével amellett, hogy a munkanélküliség kismértékben emelkedett.

A pályakezdők munkaerőpiaci helyzetének javításában komoly javulást a START program. A legfrissebb adatok szerint a program indulása óta 7781 START kártyát igényeltek. Ez egyben azt is jelenti, hogy október 1. óta körülbelül ennyi állástalan fiatal talált munkát, hiszen a kártyát csak konkrét állásajánlat esetén érdemes kiváltani.

A Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok szerint a már beindult programok kezdik kifejteni hatásukat. A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy november végén 62 ezerrel több a foglalkoztatott, mint az év elején. A 3 millió 932 ezres létszám 15 ezerrel haladja meg a június-augusztusi időszak adatait. Ez a növekedés, figyelembe véve azt is, hogy véget értek a nyári idénymunkák jelentősnek mondható.

Ugyanakkor kismértékben nőtt a munkanélküliség is. Egyre több inaktív ember gondolja azt, hogy, érdemes magát munkanélküliként regisztráltatni. Ez azonban kedvező fejlemény, mivel a munkaügyi programokkal csak őket lehet elérni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek