kapubanner for mobile

Második napja sztrájkolnak a kínai taxisok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Második napja sztrájkolnak a taxisok a magas üzemanyagárak és a változatlan viteldíjak miatt a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartomány székhelyén, Hangcsouban - jelentette a kínai média kedden.

A munkabeszüntetés mintegy 1500 gépkocsivezető részvételével hétfőn kezdődött, s az interneten közzétett felhívásból arra lehet következtetni, hogy három naposra tervezik.

Rendőrségi forrásokból arról számolnak be, hogy több tüntető neki esett az utasokat felvevő és szállító gépkocsiknak. Legkevesebb hét személyt őrizetbe vettek, mert betörték az autók ablaküvegeit, akadályozták a hatóság munkáját. Kedden százak gyűltek össze a helyi rendőrség épülete előtt, hogy követeljék az őrizetbe vett tüntetők szabadon engedését.

A hangcsoui városi közlekedési hivatal igazgató-helyettese azt nyilatkozta, hogy a városi kormányzat október végétől tervezi a taxik viteldíjának emelését, a taxisofőröknek pedig - a mostani tiltakozás eredményeként - átmeneti támogatásként fuvaronként 1 jüant, vagyis mintegy 30 forintot biztosítanak. A taxisok azonban kedden továbbra is elégedetlenségüknek adtak hangot: az áremelést korábbra szeretnék, az 1 jüant pedig keveslik.

A sofőrök elmondták, hogy panaszaikat már az év eleje óta jelezték a városi kormányzatnak, de válasz nélkül hagyták őket. Keresetüket az is befolyásolja, hogy a forgalmi dugók miatt nem képesek elegendő fuvart teljesíteni - állítják. A helyzetet pedig csak rosszabbítja, hogy egyes illegális magánfuvarozók kisebb költségeik miatt alacsonyabb árakon ajánlják szolgáltatásukat.

Hangcsou városának útjain több mint nyolcezer taxi fut, a gépkocsikat az üzemeltetők bérlik, s a panaszosok szerint a bérleti díjak emelkedése, s az egyéb járulékos költségek, az úthasználati díjak következtében már irreális és tarthatatlan mértékben csökkent a jövedelmük. A neveztességeiről híres turisztikai város vezetése több mint ezer gépkocsit küldött a busz- és vasúti pályaudvarokhoz és a repülőtérre, hogy enyhítsenek sztrájk okozta helyzeten.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek