Matolcsy: A foglalkoztatás növeléséhez mérsékelni kell az élőmunka terheit
A pénzügyi tranzakciós illeték részelemei változhatnak, az a szándék azonban nem, hogy forgalmi-fogyasztási adók segítségével csökkentse a kormány az élőmunkát terhelő járulékokat - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasznak adott interjújában.
a XXI. században, amely lehetővé teszi, hogy a foglalkoztatás terén felvegyük a versenyt az ázsiai országokkal. Ahhoz ugyanis, hogy a foglalkoztatást növelni tudjuk, az élőmunka terheit kell mérsékelni."
Hangsúlyozta: "a bevezetett, de nem működő" szocpol helyébe olyan finanszírozási rendszer kell, amely előtakarékosságra és új családi kedvezményekre alapozva, bankhitel nélkül is elégséges forrást biztosít új lakás megvételéhez vagy építéséhez." Át kell alakítani és nagyságrendileg is fel kell emelni a családok otthonteremtési támogatását - emelte ki.
Az IMF/EU megállapodással kapcsolatban elmondta:" Valóban szükségünk van pénzügyi védőhálóra, amiben az IMF-EU-megállapodásnak kulcsszerepe lehet. De önmagában ez nem elég. Magyarország iránt változatlan a pénzpiacok bizalma,
amit az is jól tükröz, hogy el tudjuk adni az állampapírjainkat, még ha drágábban is, mint szeretnénk. Az állam pénzpiacokról
történő finanszírozása mellett viszont fel kell építenünk egy keleti pénzügyi finanszírozási rendszert is. E háromból jöhet létre a magyar gazdaság számára fontos pénzügyi védőháló."
A nemzetgazdasági miniszter szerint a közös európai pénz nem fog eltűnni, csak az euróövezet összetétele fog változni. A déli országok legkésőbb 2020-ra elhagyhatják az eurózónát. Az Európai Unió ugyanis az euró felől, az euró pedig a négy déli tagállam felől sebezhető. "Európában a válság akár még 15-20 évig is elhúzódhat, mert nehéz lesz megoldást találni az eurózóna helyzetére. Egy biztos: 2008 után azok az országok lettek a krízis legnagyobb vesztesei, amelyek felszámolták az iparukat, s azok nyertek, amelyek megőrizték és fejlesztették" - mondta Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjúban.
MTI/Heti Válasz
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
- Kapitány István: aki a mediánbér alatt keres, kevesebb SZJA-t fog fizetni 5 napja
- MGYOSZ: az új kormány alatt megfelelő hangsúlyt kaphat a versenyt előtérbe helyező piacpárti szemlélet 6 napja
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 6 napja
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 7 napja
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 2 hete
- Cégvezetők Csúcstalálkozója 2026. Lesz végre piacgazdaság? 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?