kapubanner for mobile

Megalakult a Magyar Távmunka Szövetség

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Augusztus 27-én tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Távmunka Szövetség. Az eseménynek a Budapesti Műszaki Főiskola adott otthont.

A gazdasági kutatások szerint a távmunka munkaszervezési módszertana hatékonyságnövelést és költségcsökkentést tesz lehetővé a gazdasági szervezetek számára. Az információs társadalom célkitűzéseivel összhangban, a kormányzat és az EU is pályázatokkal, valamint stratégiai programokkal támogatja ennek a ma még kevéssé alkalmazott foglalkoztatási módnak az elterjedését. Az elkövetkező kb. 2 évben Magyarországon mintegy 100 000 új távmunkahely létrehozását prognosztizálják a szakemberek, amely a kimutatások szerint mintegy 100 milliárd forint beruházást jelent.

A Szövetség koordinátori szerepet kíván betölteni a gazdasági szereplők, a gazdaságpolitika irányítói, illetve a témában érintett civil és szakmai szervezetek között, és be kíván kapcsolódni a távmunkát érintő törvényi szabályozás munkálataiba is. A tagok szakmai érdekképviselete mellett szeretne rész vállalni a nemzeti távmunka stratégia kidolgozásában és végrehajtásában. Nemzetközi kapcsolatain keresztül szeretné elősegíteni a magyar távmunkavállalók bekapcsolódását a nemzetközi gazdasági életbe.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek