kapubanner for mobile

Megint nőttek a cseh bérek

A második negyedévben a havi bruttó átlagbér 7,4 százalékkal volt nagyobb Csehországban, mint a tavalyi második negyedben, közölték a cseh statisztikai hivatalban.

Az első félév végén a csehországi havi átlagbér 21 462 korona (197 991 forint) volt, 1480 koronával több, mint tavalyi év első felének végén. Leszámítva az inflációt, ez 4,9 százalékos reálbéremelkedést jelent.

A vállalkozói szférában nagyobb volt a béremelkedés, mint a nem vállalkozóiban. A félév végén az előbbiben 21 687, az utóbbiban 20 673 korona volt a havi átlagos kereset. A vállalkozói szférában a keresetek 1571 koronával, azaz 7,8 százalékkal, reálértékben 5,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A nem vállalkozói szférában az átlagkereset 1153 koronával, azaz 5,9 százalékkal, reálértékben 3,4 százalékkal nőtt.

"A bérek alakulását alapvetően a vállalkozói szféra határozza meg, mert az ebben dolgozók teszik ki az összes kereső mintegy 75 százalékát. A vállalkozói szférában a bérek alakulása folyamatos, és alapvetően a gazdasági eredményektől függ, a nem vállalkozói szférában viszont ugrások vannak, mert ott a béremelkedés központi döntések következménye" - olvasható a statisztikai hivatal elemzésében.

A bérek alakulása a második negyedévben hasonló volt az első negyedévihez.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek