kapubanner for mobile

Megkezdődött a Le Monde leépítése

Két vezető posztjának felszámolásával kezdődött meg a Le Monde című francia napilap munkatársai negyedének elbocsátása, amely ellen a héten kétszer hirdettek sztrájkot az újságírók - adta hírül szombaton a Le Figaro című napilap.

Elsőként Fabrice Norának, a Le Monde kiadói csoport delegált igazgatójának, a napilapon kívüli egyéb kiadványokért felelős elnöknek és Patrick Collard-nak, a sajtóvállalkozás nyomdája és reklámrészlege elnökének státusza szűnik meg a "következő hetekben". Távozásukat követően a munkakörükhöz tartozó feladatokat "átveszi az igazgatóság", amely néhány napon belül újraszervezi a vezetői hierarchiát. Ezt jelentette be a lap igazgatósága a pénteki üzemi bizottsági ülésen.

Az 1944-ben alapított legtekintélyesebb párizsi újság alkalmazottai történelmükben először hétfőn, majd csütörtökön sztrájkoltak vállalaton belüli ügyek miatt. A lapot kiadó és összesen 1600 főt foglalkoztató Le Monde médiacsoport 150 millió eurós (38 milliárd forint) adóssága és tavalyi 20 millió eurós vesztesége miatt ugyanis 129 munkahelynek, ebből 85 újságíró állásának a megszüntetését tervezi. Jelenleg 585-en dolgoznak a Le Monde napilap szerkesztőségében. A vezetőség négy veszteséges kiadvány, többek között a fiataloknak szóló Fleurus Presse és a Cahiers du Cinéma című, nemzetközi hírű filmes havi folyóirat felszámolását is tervezi.

A lapigazgató, Eric Fottorino a leépítés április 4-i bejelentésekor már jelezte, hogy az elbocsátások valamennyi szintet érinteni fogják. A szakszervezetek - amelyek szerint egyértelműen a korábbi vezetőség felelős a sajtócsoport pénzügyi helyzetének megrendüléséért - a magazinok megtartását és új leépítési tervet követelnek, amelynek alapján kizárólag az önként távozók státusa szűnne meg. Most fordul elő először ugyanis, hogy nemcsak önként távozók állását szünteti meg a Le Monde vezetősége.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek