kapubanner for mobile

Meglepő, de igaz: csökken a svéd SZJA

A szociális jóléti állam mintapéldájának tartott Svédországban a kormány a személyi jövedelemadó csökkentését tervezi jövőre a foglalkoztatás javítása céljából

Lapbeszámolók szerint a kormány a héten előterjesztendő jövő évi költségvetési tervezetében 10,8 milliárd koronával (hozzávetőleg 300 milliárd forinttal) csökkentené a személyi jövedelemadót. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók 2008 januárjától havonta 1000 koronával, hozzávetőleg 28 ezer forinttal többet vihetnek haza.

Az egy éve hatalomra került jobbközép kormány az idén 38,7 milliárd koronával csökkentette a személyi jövedelemadót.
A csökkentés elsősorban az alacsony, illetve közepes jövedelműeket érinti, akik számára a személyi jövedelemadó egyike a legnagyobbnak globális összehasonlításban. A lépéssel ösztönözni akarják a foglalkoztatást az országban, ahol a munkanélküli segély rendszere egyike a legnagyvonalúbbnak a világon.

Azt egyelőre még nem ismertették, hogy miből pótolják majd a kieső adóbevételt, de a gazdaság jó állapotban van, egy júniusi kormány előrejelzés szerint az idén 138 milliárd korona többlet várható az államháztartásban a tavalyi 118 milliárdot követően.

A kormány egyebek mellett a foglalkoztatás ösztönzésének ígéretével nyerte meg tavaly a választást, hivatalba lépése óta 131 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta augusztusban 4,8 százalékra mérséklődött.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek