kapubanner for mobile

Mégsem olyan jó az egykulcsos szja?

A bolgár kormány a hét elején döntött arról, hogy 2008-tól egységes, 10 százalélkos személyi-jövedelemadót vezet be. A hír hatására Magyarországon is felerősödtek az ezirányú törekvések. - írja a Magyar Hírlap.

A Magyar Demokrata Fórum közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy amennyiben nem vezetjük be az egységes adókulcsot, végérvényesen lemaradhatunk a régió országaitól. Eddig Észtország, Szlovákia és Románia döntött úgy, hogy csak egy adókulcsot alkalmaz, de a cseh kormány is hasonló lépésen gondolkozik.

A Magyar Hírlap által megkérdezett szakember szerint az egykulcsos szja kedvezőtlenül rendezné át a jövedelmi viszonyokat, mivel a gazdagok járnának jól vele. Hozzátette: jelenleg az adófizetők felső húsz százalékától származik az szja-bevételek 78 százaléka. Az egykulcsos személyi-jövedelemadó ötlete nem újdonság, Nyugat-Európában már évekkel ezelőtt szóba került, de éppen a jelentős jövedelmi átrendeződések miatt mondtak le róla.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek